A Pozsonyi Illusztrációs Biennálét, a gyermek és ifjúsági könyvillusztrációk nemzetközi versenyét 1967-ben rendezték meg először: 2015-ig a pozsonyi Művészetek Háza adott otthont az eseménynek, majd 2015-ben a Szlovák Nemzeti Múzeum fogadta be, 2019-ben pedig a pozsonyi vár volt a helyszíne. A Vigadó Magyar illusztrátorok című kiállítása a biennáléra nevezett magyar pályamunkákat mutatja be.
A Pozsonyi Illusztrációs Biennálé seregszemle, ahol a világ legszebb illusztrációit mutatják be: olyan rajzokat válogatnak össze, amelyek fokozzák a gyerekek kreativitását és fantáziáját, és megalapozzák az ízlésüket. A szervezők hozzáteszik, hogy ez a mai világban, amikor folyamatosan ömlik a gyerekek elé a mindenféle minőségű vizuális tartalom, különösen fontos.
A 27. alkalommal megrendezett biennálén 3056 illusztrációt vonult fel 47 ország 416 alkotójának 539 könyvéből. A tíztagú zsűri idén négy tiszteletdíjat, öt plakettet, öt Arany Almát és egy Nagydíjat osztott ki. Kedvenc alkotását díjazta a pozsonyi polgármester és a gyerekzsűri is, valamint a Postabank kiosztott egy életműdíjat is. Magyarországról tizenhárom illusztrátor húsz könyv illusztrációjával nevezett.
A Vigadó kiállítása elsősorban a magyar résztvevőkre koncentrál, akiknek művei a falakon szerepelnek, de a középen berendezett installáción bele is lapozhatunk ezekbe a kötetekbe.
A 13 alkotó munkáiból jól látszik, hogy milyen sokféle ma a gyerekillusztráció. Hogy milyen szerencsések a mai gyerekek, akiknek már lehetőségük van arra, hogy ilyen változatos képi világokkal találkozzanak, amelyek valóban beszippantják őket. Ezek a rajzok olyan világok kapuját tárják ki, amelyekben a kicsik otthonosan érezhetik magukat, amelyek nemcsak segítik értelmezni a mellettük húzódó szövegeket, de többletjelentéssel ruházzák fel azokat. Ezek a rajzot kulcsot adnak a valósághoz is. Jöjjenek a személyes kedvenceim.
Békés Rozi: A vadhattyúk
A gyermekirodalom jogdíjmentes klasszikusai közkincsek, ezért sajnos gyakran előfordul, hogy a kiadók a gyors sikerre pályázva giccsben pompázó illusztrációkkal és hatásvadász látványvilággal dobják piacra ezeket a történeteket. Ebben a kakofóniában igazi felüdülés ez a kötet, ami már kivitelezésében is remekbe szabott és alaposan átgondolt. A 19. században a polgárság körében népszerű díszalbumok hagyományát követi. E nagyalakú formátum pedig Békés Rozi fekete-fehér tusrajzainak is méltó teret enged. A szecessziót megidéző rajzok kalligrafikus vonalai, japonizáló díszei, markáns kontrasztjai, dekoratív keretei ámulatba ejtik nézőjüket. Békés Rozinak ezekkel a rajzokkal egyszerre sikerült megragadnia az Andersen történetében rejlő érzelmi finomságokat és drámai szörnyűségeket is.
Grela Alexandra: Barna Hajnal
Franck Pavloff Barna hajnal című novellája egy diktatúra kialakulásának fázisait mutatja be. A papírszínházhoz készült rajzok nagy kontrasztokkal játszanak. Olyan világot festenek, amelyek kívülről idillinek tűnik, de amiben ott van már a horizont mögött megbújó fenyegetettség szele. Grela Alexandra rajzai kezdetben erős színekkel játszanak, később a megrajzolt világ fokozatosan bekomorul. Van ezekben a művekben valami nagyon nyomasztó, groteszk, remekül érzékeltetik a novella hangulatát. Az ilyen illusztrációk nem ringatják tévképzetekbe a gyerekeket, nem rejtik el előlük a valóság arcát. Komolyan veszik, partnerként kezelik őket és rámutatnak, hogy a világ bizony nemcsak vattacukorból és rózsaszín mázból áll, hanem teli van szörnyűségekkel is.
Herbszt László: Éjféli harangszó
Herbszt László Éjféli harangszóhoz készített rajzait azért szeretem, mert remekül visszaadják a Fekete István-novellák hangulatát: egy szigorú rend szerint működő valóság jelenik meg a képeken, ami egyszerre kemény és békés. Ezekben a rajzokban megidéződik az a régi világ, amikor még alapvető érték volt az egymásra figyelés. Az illusztrációk egyszerre álomszerűek, van bennük valamiféle könnyed lebegés, máskor pedig tűpontos szociográfiát festenek le. A most kiállított rajzok ugyan nincsenek belefoglalva a Herbszttől megszokott építészeti keretekbe, azonban a különleges képkivágások miatt mégis rendkívül izgalmassá válnak. Az egyik képen például a fodrásznál ülő kisfiú a hajvágó olló két éle között tekint ki ránk, egy másikon pedig gólyák szállnak fent a magasban sormintaszerűen.
Kárpáti Tibor: Budapest OFF
Budapest nevezetes épületei, emblematikus helyszínei elevenednek meg Kárpáti Tibor rajzain, meglehetősen futurisztikus módon. A novellákban megjelenő épületek és helyszínek fekete-fehér pixelekből állnak össze. A pixelrajzokat Kárpáti a legváltozatosabb formában tálalja. Valahol a leszűkített képkivágásban egy ház külső homlokzata tölti be az egész teret, máshol jelenetszerűen népesül be a tér az utca az ott végighajtó autók hatására. Olykor a Szimpla kertmozi asztalai, székei és az azokon helyet foglaló fiatalok töltik ki a kép terét. Az élet jelei szinte minden rajzon ott vannak. A Bródy Sándor utcai épület falán egy kéményseprő dolgozik, a járdán galambok sétálnak, a repülőtéren emberek igyekeznek járataik felé, a Törley Mauzóleum környékén egy mókus tekint ránk, a Pesterzsébeti templom melletti fákon pedig egy madárka csiripel.
Maros Krisztina: Milyen színű a boldogság?
Elképesztő beszédesek Maros Krisztina Milyen színű a boldogság? könyvének illusztrációi. Már a színek szintjén is megszólítják a kicsiket, akik újra és újra előveszik ezeket a rajzokat, mivel minden egyes alkalommal találnak benne egy korábban ismeretlen részletet. Felfedezésre hívnak a kompozíciók, amelyek szavak nélkül, kizárólag a képi világgal mesélnek el egy-egy történetet, a boldogság egy-egy pillanatát. A lírai finomságú, játékos rajzok szinte már zenei élményt nyújtanak: miliőjükkel alig tudunk betelni. A lapokon tizenhárom különféle árnyalat elevenedik meg, a rajzokhoz pedig annyiféle jelentést és narratívát fűzhetünk, amennyit csak szeretnénk. Mindenki a saját képzeletéhez, élményeihez, vágyaihoz alakítja a látottakat, így válik az olvasó maga is mesélővé.
Rofusz Kinga: Otthon
Az Otthon egy család költözésének történetét, a régi otthon elvesztését és egy új otthon megteremtését meséli el a képek segítségével. Ezek a rajzok nagyon érzékenyen, finom eszközökkel dolgozzák fel, hogy mit jelent számunkra az otthon, mi adja az otthon-érzetet. Mit jelent az, ha el kell hagynunk a korábban biztonságosnak ítélt, védelmet nyújtó „várat”? Rofusz Kinga munkáiban ott van a költözés drámaisága, az ismeretlentől való félelem. A rajzok egy kisfiú szemszögéből mutatják be, hogy a régi otthon elhagyása gyászfolyamat, amit meg kell élni ahhoz, hogy felépülhessen valami új. A képek teli vannak játékos momentumokkal, amelyek lehet, hogy elsőre fel sem tűnnek, mégis végigkísérik az egész történetet.
A kiállítás szeptember 6-ig látogatható a Vigadó V. emeleti kiállítóterében.
