Magyar Irodalmi Fesztivál Párizsban

Egyéb

(MTI) - A Fonó Zenekarnak köszönhetően élő zenével egybekötött felolvasásokból, kerekasztal-beszélgetésekből, vitákból és dedikálásokból álló kétnapos fesztiválon a közelmúltban franciául megjelent magyar művekkel az alkotók és francia írótársaik társaságában ismerkedhettek az érdeklődők.
    A fesztivál ötletgazdája Virág Ibolya Párizsban élő műfordító-könyvkiadó, akinek nevéhez fűződik a közép-európai irodalom bevezetése a francia köztudatba, valamint a magyar irodalom iránti érdeklődés felkeltése Franciaországban. Kezdeményezésének a francia Kulturális Minisztérium, valamint a Párizsi Magyar Nagykövetség támogatásával a Párizsi Magyar Intézet adott otthont.
    Virág Ibolya az MTI-nek elmondta: soha nem fordítottak idegen nyelvre annyi magyar irodalmi művet, mint manapság, újra aranykorát éli külföldön a magyar irodalom, hiszen a legjelentősebb nyugat-európai kiadók is egyre több magyar szerzőt adnak ki. Míg korábban a magyar irodalom megismertetése és bevezetése volt az egyik fő feladat a külföldön magyar kultúrával foglalkozók számára, addig ma már az óriási választékú piacon a művek megjelenése után kezdődik az igazán nagy munka; nevezetesen a figyelemfelkeltés a nagy közönséghez szóló, sokszínű, tartalmas de egyben szórakoztató programokkal. Nem utolsósorban a személyes találkozásokkal fontos a kapcsolatok elmélyítése a két ország alkotói és szakemberei közötti újabb fordítások megjelenése érdekében - hangsúlyozta Virág Ibolya.
    A több műfajt ötvöző program első napján többek között Vámos Miklós a közelmúltban franciául megjelent Apák könyve című regénye kapcsán beszélgetett a magyar származású Viviane Chocas-szal, aki Magyar bazár címen írta meg identitáskereső művét. A kortárs magyar irodalom helyzetéről, hazai és külföldi ismertségéről és annak visszahatásáról a magyar klasszikusok újrakiadására Kukorelly Endre író és Farkas Zsolt esztéta, kritikus beszélt. Fonyódi Tibor sci-fi szerző, az Isten ostorai című regénye francia megjelenése kapcsán és Sylvain Jouty francia író Kőrösi Csoma Sándorról szóló regénye apropóján a magyarok eredetéről szóló tézisek alapján született irodalmi művekről volt szó.
Forgách András 

    Vasárnap a kortárs magyar színház helyzetét és külföldi ismertségét elemezte Forgách András író, Lakos Anna színházi szakember és Jean-Pierre Thibaudat kritikus, a francia Passages színházi fesztivál művészeti tanácsadója. Bartis Attilával, A nyugalom című regényének francia fordítása kapcsán Martina Wachendorff szerkesztő, Maria Mailat francia író és Natalia Zaremba-Huzsvai és Charles Zaremba irodalmi fordítók beszélgettek, míg Kovács Ilona egyetemi tanár és Virág Ibolya a nagy magyar klasszikusok, Márai Sándor, Krúdy Gyula, Csáth Géza, Kosztolányi Dezső, Füst Milán újrafelfedezéseinek okait kutatta.