A magyar kormány nevében Benárd Ágoston népjóléti miniszter és Drasche-Lázár Alfréd követ 1920. június 4-én Versailles-ban, a Párizstól néhány kilométerre lévő Trianon kastélyban írta alá a 14 részből álló békeszerződést. Ennek első része a Népszövetség alapokmányát tartalmazta, a második rögzítette Magyarország új határait. Ennek értelmében a történeti Magyarország (Horvátország nélküli) 282 ezer négyzetkilométer területéből 93 ezer négyzetkilométer (33%) maradt magyar fennhatóság alatt. Az 1910. évi népszámláláskor 20.886.487 főnyi népességből 7,6 millió (36%) került az új államhatárok közé. Az elcsatolt területek lakosságából 3.241.895 (30%) magyar anyanyelvű és nemzetiségű volt, s mintegy fele összefüggő tömbben, közvetlenül az új államhatárok mentén élt.
A békeszerződés harmadik részébe iktatták az ún. kisebbségi szerződést, amely az uralkodó nemzettel egyenlő jogokat kívánt garantálni minden állampolgárnak az élet minden területén. A békeszerződés katonai intézkedései értelmében csak ún. zsoldos, vagyis önkéntes és nem az általános hadkötelezettségen alapuló hadsereget tarthatott fenn az ország, s létszáma nem haladhatta meg a 35 ezer főt. Nem alkalmazhatott a modern hadviselésben elsőrendű fontossággal bíró fegyvernemeket.
A jóvátételi klauzula 1921. május 1-jétől kezdődően, 30 esztendőn át törlesztendő jóvátétel kötelezettségét mondta ki, de még nem állapította meg, mekkora összeget kell fizetnie Magyarországnak az általa okozott károkért pénzben, illetve egyéb szállítmányokban. A jóvátétel zálogául a szövetségesek jóvátételi bizottsága lekötötte a magyar állam minden vagyonát és bevételi forrását.
