Új néven folytatja Magyarország legnagyobb hivatásos férfikara

Kultpol

A Honvéd Férfikar a 75. jubileumát ünneplő Prima Primissima díjas Honvéd Együttes tagjaként Magyar Nemzeti Férfikar néven jelenik meg az idei évadtól.

Magyar Nemzeti Férfikar. Fotó: Raffay Zsófia
Fotó: Raffay Zsófia

A Honvéd Férfikar a 75. jubileumát ünneplő Prima Primissima díjas Honvéd Együttes tagjaként Magyar Nemzeti Férfikar néven jelenik meg az idei évadtól. Az eredetileg A Honvéd Központi Művészegyüttes kórusa néven alapított kar 1949 óta működik. Az akkor még katonai állományból kiállított énekesekkel megalakított kórus tagjai az idők folyamán magas képzettséggel rendelkező, hivatásos énekművészekre cserélődtek, akik közül többen a hazai és nemzetközi kulturális életben szólistaként is keresett előadók.

„A Honvéd Férfikar mint név számunkra komoly identitást jelentett, mégis úgy éreztük, elérkezett az idő, hogy az énekkar nevével közvetlenül is kommunikáljuk: a kórus tagjai professzionális civil énekművészek, akik a világ második legnagyobb létszámú hivatásos férfikaraként büszkén képviselik Magyarországot” – fogalmazta meg Riederauer Richárd karigazgató.

A nevében is megújult férfikar meghívást kapott Európa egyik legrangosabb koncerttermébe, a bécsi Musikvereinba, ahol szeptember 13-14-én Petr Popelka vezényletével a 150 éve született zeneszerző, Arnold Schönberg Gurre-Lieder című monumentális művét szólaltatják meg neves előadók társaságában a Bécsi Szimfonikusok közreműködésével. A zenekar fennállásának 125. évfordulója alkalmából megrendezett hangversenyt az ORF tévécsatorna is rögzíti.

A bécsi koncertet követően regisztrációhoz kötött ajándékkoncerttel nyitja meg az évadot a Magyar Nemzeti Férfikar Békéről, életről, halálról címmel. Az Országúti ferences templomban megrendezett hangversenyen olyan kortárs és klasszikus zeneszerzők műveiből válogatnak, mint Dobszay-Meskó Ilona, Orbán György, Liszt, Poulenc vagy Rachmaninov.

A Honvéd Együttes 75. jubileumának egész éves ünneplése mellett két másik fontos évfordulón is közreműködik a férfikar. Októberben fellépnek a Fischer Ádám 75. születésnapja alkalmából megrendezett ünnepi hangversenyen a Müpában, januárban pedig Szörényi Levente 80. születésnapját ünneplik a Zeneakadémián.

Folytatódnak a népszerű interaktív énekórák. A Petőfi Kulturális Program keretében a Magyar Nemzeti Férfikar évről évre több kistérségi település általános iskolájával együttműködve tart foglalkozásokat gyermekeknek, hogy a közös muzsikáláson keresztül közvetlen élményeket nyújtva mutassa meg az éneklés, a zene örömét a legfiatalabbak számára. Visszatérő vendégek a karvezetés szakos hallgatók Zeneakadémián megrendezett diplomakoncertjein, így a férfikar mára a felsőfokú zenészképzés aktív résztvevőjévé vált.

Ebben az évadban sem maradnak el a férfikar közkedvelt tematikus koncertjei, melyeket hagyományosan a Pesti Vigadóban tartanak, mindemellett számos koprodukcióban is feltűnik az együttes. A Szegedi Szimfonikus Zenekarral való együttműködés keretében közreműködnek Mahler II. szimfóniájában, a MÁV Szimfonikus Zenekarral pedig az idei évadban két koncerten is közösen lépnek fel. Októberben halottak napja alkalmából Cherubini d-moll requiemje mellett bemutatják Barber Adagiójának férfikari átiratát is, januárban a Zeneakadémián a Magyar remekművek című koncerten Vajda János és Orbán György az első világháború századik évfordulójára komponált kantátáit szólaltatják meg Hontvári Gábor vezényletével. A koncerten közreműködik Kevin Chen zongoraművész.

„Tudatosan tervezett és következetes szakmai munkával, sokoldalú műsorpolitikával eljutottunk odáig, hogy a klasszikus koncertélet meghatározó részévé váltunk. Magyarországon és külföldön egyre szélesebb körű együttműködéseink vannak a legkiemelkedőbb zenei együttesekkel, hiszen nagyon kevés professzionális férfikar létezik a világon. A férfikari irodalom igen gazdag, a repertoár a kortárs zeneszerzőknek köszönhetően egyre bővül, amire folyamatosan inspiráljuk is őket. Nem titkolt vágyam egy olyan zeneszerzőverseny szervezése, melyen kifejezetten a Magyar Nemzeti Férfikar számára komponálnak műveket a szerzők, hisz nem túlzás azt állítani, hogy ez a férfikar nemzeti kincs” – nyilatkozta a karigazgató.