Magyar nyelv napja - 2012

Kultpol

A törvényben foglaltak szerint az Emberi Erőforrások Minisztériuma különböző intézmények és szervezetek részvételével egyeztető fórumot hívott össze, és a fórum ajánlásait figyelembe véve munkacsoportokat alakított a legfontosabb nyelvhasználati területek helyzetképének kidolgozására. A szakmai egyeztetés intenzív és eredményes volt, a szakértők többsége folyamatosan konzultált egymással. Az összes részterületi összefoglaló elkészülte után, az egyeztető fórum részvevői lehetőséget kaptak az írások véleményezésére. A munka előrehaladott fázisban jelenleg is zajlik.
 
Ennek alapján a magyar nyelv napjáról szóló 66/2011. (IX.29.) OGY-határozatban foglaltak végrehajtásáról szóló jelentés magában foglalja, hogy ?a magyar kulturális nemzet létének alapvető adottsága, legfőbb tényezője a magyar nyelv, amely nemzeti közösségünket területi, vallási, politikai megoszlás és határok fölött is összeköti, s amely szókészletén és nyelvtanán túl tartalmazza és közvetíti mindazokat a kulturális ismereteket és készségeket is, amelyek a nemzeti tudatot és kultúrát megalapozzák, megtartását és fejlődését lehetővé teszik. Anyanyelvünknek szerves része a benne megőrzött és folyamatosan újjáteremtett nemzeti kultúra, a hagyomány, nemzeti közösségünk emlékezete. Ezért a hosszú történelmi fejlődés eredményeként kialakult művelt magyar köznyelv védelme és terjesztése ? az eltérő nyelvváltozatok egyidejű tiszteletben tartásával ? közérdek, mert ez a nyelvváltozat nemzeti összetartozásunk alapja és jelképe, ismerete és magabiztos birtoklása pedig a társadalmi esélyegyenlőség érvényesülésének egyik legfontosabb tényezője.? 
 

6812-a-magyar-nyelv-asmuzeuma.jpg
A Magyar Nyelv Múzeuma

 

 
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma különböző programokkal és kezdeményezésekkel ünnepli 2012-ben is a magyar nyelv napját. Egyik legjelentősebb közülük, a Mit jelent számunkra a magyar nyelv? című emlékülés, melyet a Petőfi Irodalmi Múzeumban tartanak, és melyen többek közt előadást tart L. Simon László, Fekete György, Kiss Jenő, Grétsy László, Péntek János, Balázs Géza, Duray Miklós, Vári Fábián László és Szakonyi Károly.
 
A jeles napot megelőzően Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere felhívásában kiemelte, ?Nincs siker és nincs gazdasági felemelkedés a nemzeti nyelv és kultúra megtartó ereje nélkül. Ha leromlik a nyelv, elsivárosodik a kultúra, nem virágozhat a gazdaság sem, s nem erősödhet a nemzet.? A miniszter ezen kívül arra kérte az intézményeket, szervezeteket és honfitársait, hogy 2012. november 13-án méltó keretek közt ünnepeljék meg anyanyelvünk napját.
 
(Forrás: Emberi Erőforrások Minisztériuma, Kultúráért Felelős Államtitkárság)
(Fotó: programturizmus.hu)