Magyar programok Bécsben

Egyéb

Méhes Márton 
 
(MTI) ? A bécsi magyar nagykövetség, a Balassi Intézet ? Collegium Hungaricum Bécs és a Magyar Turizmus Zrt. bécsi képviselete már harmadik alkalommal jelentkezik közös programfüzettel ? mondta el Szalay-Bobrovniczky Vince nagykövet. Az első kötetet 2011-ben, a magyar európai uniós elnökségi félév ausztriai rendezvényeiről adták ki. A Magyarország az evezőnél című füzet sikerét látva a képviseletek folytatták az együttműködést ? fejtette ki. A nagykövet hangsúlyozta a külföldi partnerekkel való együttműködés fontosságát is.
    
Az idei első félév alatt mintegy negyven rendezvényt tervez a három képviselet, összesen harminc magyarországi, illetve ausztriai partnerintézettel együttműködésben ? mondta el Méhes Márton, a bécsi magyar kulturális intézet igazgatója. A programok egyrészt osztrák?magyar és regionális viszonylatban fontos témákhoz kapcsolódnak, másrészről európai témákat dolgoznak fel olyan módon, hogy abban érvényesüljön a magyar látásmód.
    
A Dunai együttműködést jeleníti meg a Nemzetközi Duna Filharmonikusok szerda esti koncertje a magyar nagykövetség épületében szlovák, osztrák és magyar szólistákkal. A rendezvényen részt vesz Medgyesy Balázs, a Duna-stratégia kormánymegbízottja is.
    
Várhatóan a következő hetekben internetes honlappal jelentkezik a bécsi Collegium Hungaricum kezdeményezése, a 2011-ben, nemzetközi konferencia keretében útnak indított Dunai Kulturális Klaszter.
    
A tavasz folyamán könyvbemutatóval és kiállítással emlékeznek meg Raoul Wallenberg, a több tízezer zsidót megmentő budapesti svéd diplomata születésének századik évfordulójáról. Az emlékrendezvények az év második felében is folytatódnak.
    
A 2012-es nyári olimpiai játékok és a labdarúgó Európa-bajnokság alkalmából kap a sport is hangsúlyt a programkínálatban. A Sportbarátok a Duna mentén címet viseli az az áprilisban nyíló osztrák?magyar sporttörténeti kiállítás, amelyet a Magyar Sportmúzeum gyűjteményéből állítanak össze. A tárlat felidézi a két ország labdarúgó-válogatottainak találkozóit, de bemutat olyan magyar, illetve osztrák származású sportolókat is, akik a másik országban tettek szert elismertségre. A Collegium Hungaricum hagyományos filmklubjában olyan alkotásokat tűznek műsorra, mint a Fábry Zoltán rendezte Két félidő a pokolban, a Régi idők focija Sándor Páltól vagy Hajdu Szabolcs Fehér tenyér című filmje és a Goda Krisztina rendezte Szabadság, szerelem.
    
A Magyar Turizmus Zrt. turisztikai kampányához kapcsolódik és az egészségturisztikai termékek népszerűsítését is szolgálja az a jövő héten nyíló kiállítás, amelyet a magyar fürdőkultúrát kortárs festők nyelvén bemutató Völgyi-Skonda magángyűjteményből rendeznek.
    
Mint azt Tóth Balázs, a Magyar Turizmus Zrt. kirendeltségének vezetője a sajtótájékoztatón elmondta, 2011-ben ismét rekordot döntött a magyarországi osztrák vendégforgalom. Minden korábbinál több, 764 ezer vendégéjszakát töltöttek el osztrák turisták Magyarországon és meghaladta az előző évek forgalmát az ausztriai magyar vendégéjszakák száma is.