A magyar rockzene eddig kiadatlan kincsei jelennek meg november 22-én vinyl lemezen.

Az egyik lemezen Mészáros Márta 1970-es filmje, a Szép lányok, ne sírjatok zenéje, a másik kettőn a V’Moto-Rock elődje, a V’73, illetve az etnorockot játszó Barbaro koncertfelvétele hallható.

A
Moiras Records gondozásában megjelenő három korong közül a legkorábbi dalok az
Illés, a Kex, a Metro, a Tolcsvayék és a Trió, valamint Zalatnay Sarolta dalait
tartalmazó, Kívánj szép álmokat című,
Mészáros Márta 1970-es Szép lányok, ne
sírjatok
című filmjének dalait tartalmazó bakeliten szerepelnek.

A
filmben tizenhat dal hangzik el, sajnos a mozihoz használt eredeti
hangfelvételek nem maradtak meg, megjelent viszont több kislemez a filmhez
kapcsolódva, néhány dal pedig az előadók nagylemezeire került.

Az
1973 és 1977 között létezett, instrumentális progresszív rockzenét játszott V’73
gyakorlatilag az Emerson, Lake & Palmer magyar megfelelője volt, virtuóz
zenészekkel és előadásmóddal.

A
csapatban Lerch István billentyűs hangszereken, Sáfár József basszusgitáron
játszott, Herpai Sándor pedig dobolt. A most megjelent Seven Pieces For Keyboards, Bass Guitar And Drums című V’73-anyag
egy jó minőségű, alapvetően keverőpultról rögzített, utóhangmérnöki munkával
feljavított koncertfelvétel-válogatás, amely Sáfár József archívumában maradt
meg. A hét szám között akad két vokális is Lerch István hangjával, valamint
több komolyzenei átdolgozás.

Herpai
Sándor a V’Moto-Rock történetének vége felé, 1986 decemberében alapította meg a
Barbarót az énekes Tzortzoglou Jorgosszal. Az egyik első hazai etnorock zenekar
1990-ben megjelent első lemezén mellettük Cziránku Sándor gitározott, Zsoldos
Tamás basszusgitározott, Nikola Parov pedig fúvós és billentyűs hangszereken
játszott.

Az Ilju haramia címmel most kiadott vinylre a Lágymányosi Művelődési Házban 1992-ben egy rajongó által rögzített koncert felvételei kerültek. A felvételeken sokkal több improvizatív rész található, mint a Barbaro első két lemezén. Eljátsszák a I-es és az 1994-ben megjelent II-es lemez több számát, de szerepelnek az anyagon eddigi kiadatlan felvételek is.

Nyitókép: Szép lányok, ne sírjatok. Forrás: filmarchiv.hu