cbc6c1d8-388c-4296-b3f7-f0c95f7a4f49.jpg

Magyar szerzők műveit játszotta Balázs János New Yorkban

Klasszikus és kortárs magyar szerzők műveit mutatta be vasárnap Balázs János zongoraművész, a magyar kultúra nagykövete New Yorkban, a Carnegie Hallban.

A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész a világ egyik kiemelt zenei intézményének Weill-előadótermében adott koncertjén keresztmetszetet nyújtott a magyar zene múltjából és jelenéből, és a programot kiegészítette egy Chopin-mű is. Balázs János elmondta: zömmel magyar zeneszerzők műveit adta elő, Liszt mellett kortárs szerzők művei szerepeltek a repertoárban, valamint saját népdal-improvizációval is készült. Rámutatott, hogy a magyar kultúra nagyköveteként az amerikai közönséget akarta beavatni a magyar zenébe. Balázs János szerint a Cziffra Fesztivál és a New York-i Liszt Intézet által szervezett hangverseny célja az volt, hogy a magyar zeneművészetet és a magyar zongoraiskolát Liszt Ferencen, Dubrovay Lászlón, Eötvös Péteren, Cziffra György átiratain, valamint saját improvizációin és átiratain keresztül mutassák be.

A Cziffra Fesztivál művészeti igazgatójaként arra is emlékeztetett, hogy Cziffra György is nagy sikerű koncertet adott 1957-ben a Carnegie Hallban. Mint mondta, tárgyalások zajlanak arról, hogy 2026-ban, az Egyesült Államok függetlenné válásának 250. évfordulóján New York mellett Washingtonban, a Kennedy Centerben is megvalósuljon egy, a magyar zenei kultúrát megmutató zongorahangverseny.

Ez is érdekelheti

Holtszezon – kortárs irodalom krimivel, punkkal és társművészetekkel

Idén ötödik alkalommal változik Veszprém belvárosa a Holtszezon Kortárs Irodalmi Fesztivál helyszínévé. A február 20-án kezdődő háromnapos rendezvény a kortárs irodalom, a társművészetek és a popkultúra határterületein mozogva kínál sokszínű programot: kötetbemutatókat, kiállításokat, zenei eseményeket, beszélgetéseket és közösségi műhelyeket.

Hírmozaik – február 17.

Csütörtöktől a mozikban a Kurtág-töredékek című dokumentumfilm, nemzetközi elismerést kapott a Melange producere, és magyar filmek százait kínálja kedvezményesen a diákoknak az NFI.

Hírmozaik – február 12.

Erkel az interneten, Veszprém a krimi fővárosa, Határtalan Mesék Fesztiválja, átadták a Cziffra Fesztivál díjait három kategóriában, Kallós-emlékév.

Télűzés, szerelem, farsangi koncert és a tisztaság kultúrtörténete – Programajánló

A reformkori Pest-Buda Jókai szemével, maszk, szerelem és télűzés a Néprajzi Múzeumban, farsangi koncert Gryllus Vilmossal, kortárs irodalmi fesztivál Veszprémben, kiállítás Szekszárdon és a Néprajzi Múzeumban – további részletek és egyéb izgalmas tippek heti programajánlónkban.