Csortos sokféle szerepkörben, számtalan színházi stílushoz alkalmazkodva önálló hangú és arculatú művész-egyéniséggé vált. Drámai szerepeit mély emberábrázolással, hiteles szenvedélyességgel formálta meg. A komikusi szerepkörben volt elemében igazán: alakításait a tragikomikus tónus jellemezte. Fanyar humorával, különc egyéniségével, színpadi tréfáival a magyar színművészet ?rettenetes gyermeke? volt.
A Színiakadémiát 1904-ben végezte el. 1904?05-ben Debrecenben, 1905?1907 között Szegeden kezdte pályáját. 1907-ben a Népszínház-Vígoperához került. 1908-ban Beöthy László Magyar Színházához szerződött, majd egy csaknem botrányba torkolló előadást követően szerződést szegett és 1910?től 1912-ig a Vígszínházban játszott. Itt lett belőle igazán nagy színész, amit részben Molnár Ferencnek köszönhetett, aki kiváló szerepeket írt számára. Ezt követően 1914-ig ismét a Magyar Színház tagja volt. Ekkoriban a Teréz körút 15. szám alatt lakott.
Súlyos cukorbetegsége az 1930-as évek elején jelentkezett először, emellett szívritmuszavar is fellépett nála. Önpusztító életmódja miatt szanatóriumi kezelésre szorult. Első házasságából született egyetlen lánya 1943-ban elhunyt tüdőgyulladásban. Budapest ostroma elől ismerősinek pincéjében húzta meg magát. A második világháború vége felé, már súlyos betegen vállalta el utolsó főszerepét, a Nemzeti Színházban lépett fel Csehov Medve c. drámájában.
1945 júliusában újból kórházba vitték, ugyanis lábsebe nehezen gyógyult. Ráday Imre külföldről hozatott penicillin-injekciót számára, de mielőtt az megérkezett volna, Csortos 1945. augusztus 1-jén a Fasor-szantóriumban elhunyt.
