Magyar táncház az Üsztürüvel

Egyéb

 

Az elmúlt szerda estéken megtartott zsidó és német táncházak után vérbeli magyar hangulat következik az Üsztürü zenekar és táncos segítségük jóvoltából, hiszen a forgatósok és legényesek hazájából: Erdélyből hoz eredeti táncmuzsikát az együttes a Színház térre. Nem véletlen, hogy tagjai anyanyelvi szinten húzzák a régiek dallamait. Az Üsztürü (jelentése: gabonaszárításhoz használt ágaskaró) 1992-ben, Kolozsváron alakult, ott diákoskodó erdélyi fiatalokból (Major Levente, Könczei Csongor, Szász József és Szász Lőrinc), akik tágra nyitott fülekkel keresték fel a még élő falusi zenészeket. A zenekar azóta kissé átalakult, tagjainak többsége Budapestre került, de továbbra is hazajárnak mestereikhez.

 

A táncházban tehát elsősorban az erdélyi táncdialektusok (Mezőség, Küküllő mente, Kalotaszeg, Székelyföld) lépései kerülnek előtérbe, melyek elsajátításában budapesti táncospár, Tompa Attila és Redő Júlia lesz a jelenlévők segítségére. Emellett - amolyan intermezzóként - a Dunántúl ugrós táncai és Szatmár csárdásai is szerepet kapnak. Ha az Ég is kegyes a táncolni indulókhoz, már a megszokott helyén, a Színház téren, eső esetén az Ifjúsági Házban lesz a táncház.

 

 

Magyar táncház az Üsztürüvel

2009. június 24. 19.00 - Színház tér (Pécs)

Esőhelyszín: PIK Ifjúsági Háza

 

Az Üsztürü tagjai: Major Levente (hegedű), Molnár Miklós (hegedű), Koszorús Kálmán (cimbalom, brácsa), Szász József (brácsa), Szász Lőrinc (bőgő), Nyitrai Marianna (ének)

 

Következő esemény:

2009. július 1. 19.00 - Színház tér (Pécs)

Szerb táncház - zene: Söndörgő (Szentendre)