Magyar világpremierek színesítik a tallinni filmfesztivál programját

Film

Nyilvánosságra hozták a szervezők, hogy az A kategóriás Tallinn Black Nights Filmfesztiválon lesz a világpremierje Bernáth Szilárd Larry és Kárpáti György Mór Jövő nyár című alkotásainak, továbbá meghívták Szakonyi Noémi Veronika Hat hét című mozifilmjét is. Észak-Európa élvonalbeli szemléje november 17-én kezdődik, és immár 26. alkalommal vonultatja fel a kortárs film legizgalmasabb alkotásait az észt fővárosban.

Bernáth Szilárd erőteljes bemutatkozó
rendezése, a Larry fiatalokat megszólító, társadalmilag érzékeny film Vilmányi Benett és Thuróczy
Szabolcs döbbenetesen hiteles alakításával.

A hazai mozikban december elsejétől a Mozinet forgalmazásában látható alkotás a juhászként tengődő, 21 éves Ádám története, egy magának való vidéki fiú, aki szégyelli dadogását. Feszült, mégis meghitt hidegségben él egykor erőszakos, mára a vallásban menedéket lelt és megszelídült édesapjával. Ádám egészen addig nem találja a helyét, amíg rá nem ébred, hogy a rapzene segítségével – Larry néven – kifejezheti magát, és szembenézhet a tehetetlenségből fakadó frusztrációival. Explicit, dühtől fűtött szövegeire felfigyelnek a helyi fiatalok, majd a neten váratlan népszerűségre tesz szert. Egy országos tehetségkutató lehet számára a kitörési lehetőség, ám ehhez előbb a kezébe kell vennie a saját élete feletti irányítást. 

A Nemzeti Filmintézet támogatásával készült Larry forgatókönyvét a Bernáth Szilárd jegyzi, operatőre Hartung Dávid volt, zenéjét Sperling Andor szerezte, vágója Szabó Tomi volt. A FocusFox produkciójában készült alkotás producerei Muhi András és Ferenczy Gábor voltak.

Kárpáti György Mór rendező, forgatókönyvíró (Guerilla) második mozifilmje, a Jövő nyár egy gimnáziumi osztály drámatáborában játszódik, és a gyászfeldolgozásról szól. Főszerepeiben Brezovszky Dániel György, Bukovszky Orsolya és Liber Ágoston láthatók. Főhőse Milán, a 18 éves nyughatatlan gimnazista, aki nyári táborban vesz részt osztálytársaival. Szerelmi háromszög kezd el alakulni közte, Anna és Dani között. A három fiatal a társaságból kiválva a saját útját járja, de az események váratlan fordulatot vesznek. Egy év elteltével az osztály visszatér a kirándulás helyszínére, ekkor már Milán nélkül: a fiú időközben öngyilkos lett. Az emléke kitörölhetetlen nyomot hagyott bennük. Megpróbálják felidézni a történeteket, és keresik a választ arra, vajon elkerülhető lett-e volna a tragédia. Vajon az osztálytársak együtt fel tudják dolgozni a traumát?

Kárpáti György Mór Erdő című kisfilmje a Berlinalén szerepelt, a Provincia pedig Cannes-ban debütált. A Jövő nyár témája és az elkészítés módja is bepillantást enged a fiatalok gondolkodásába. A Jövő nyár producere Petrányi Viktória, operatőre Pálos Gergely volt, vágója Tokár Dániel, zeneszerzője Asher Goldschmidt. A film a Proton Cinema gyártásában, független produkcióként valósult meg. Kárpáti György Mór filmjét a hazai nézők január 12-től láthatják a Mozinet forgalmazásában.

A november 11-én kezdődő tallinni filmfesztivál meghívta Szakonyi Noémi Veronika mozifilmjét, a nyílt örökbefogadás témáját feldolgozó Hat hét című, az NFI támogatásával készült alkotást is, melyet a nemzetközi közönség a szarajevói és a varsói fesztiválokon már láthatott, és ősszel elnyerte a miskolci CineFest nagydíját. A Hat hét a Sparks gyártásában készült, producere Romwalter Judit.

A Tallinn Black Nights Filmfesztivál teljes programját a későbbiekben fogják bejelenteni. A tallinni filmfesztivál Észak-Európa egyik legjelentősebb fesztiváljává és legmozgalmasabb szakmai platformjává nőtte ki magát az elmúlt 25 évben, melyen két hét alatt mintegy 250 filmet és 300 rövidfilmet, animációt vetítenek.

Nyitókép: Larry. Fotó: FocusFox