Bródy Sándor 1863. július 23-án született Egerben. Apja zsidó származású foltozószabó volt, a család, főképp az apa halálát követően súlyos szegénységben élt. Ezek a nélkülözésben töltött évek Bródy Sándor egész további életére befolyással voltak: mélyen megérintette őt az alsóbb rétegek helyzete, ez a hatás később irodalmi munkáiban is visszaköszönt. A szegénység szabott korlátot taníttatásának is: műveltségbeli hiányosságait tehetsége és szorgalmassága pótolta. A fiú kezdetben néptanítói pályára készült, ezt feladva később Gyulára költözött, ahol 18 évesen ügyvédként dolgozó bátyja mellett kezdett el írnokoskodni.
Gyulán jelentek meg első írásai is az egyik helyi lapban, az igazi áttörés azonban 1884-ben érkezett el számára, amikor Budapestre való költözését követően megjelentette Nyomor című novelláskötetét. Ezzel és Faust orvos című regényével hamar ismertté vált: sikerének titka volt különleges stílusa, melyben Jókai általa nagyra csodált meseszövését az Émile Zola vagy Victor Hugo által képviselt naturalizmussal kombinálta. Valójában nem Bródy Sándor volt az, aki először hazánkba hozta a naturalizmust, és nem is volt művészetében teljesen naturalista: műveiben inkább a romantika egyenes folytatása köszön vissza, amelyet a század végén a szecesszió mellett megérint a naturalizmus is. Sokan mégis a magyar Zolát látták az íróban. Bár nem Bródy volt az első, aki írásaiban a szegényebb néprétegekkel foglalkozott, az első volt, aki műveinek egészét e sorsok bemutatásának szentelte.
Az újságíróként először a Magyar Hírlapnál, majd kolozsvári folyóiratoknál tevékenykedő Bródy Sándor életvitele is nagy port kavart a korban. Kolozsvári tartózkodása alatt Hunyady Margittal, a kor ismert színésznőjével folytatott viszonyt. Bródy ekkor már családos ember volt: Budapesten tartózkodó feleségét, Rosenfeld Izabellát (írói álnevén Fehér Juditot) és gyermekeit anyagilag támogatta. 1890-ben tért vissza Budapestre, ezt követően az ottani művészvilág középpontjába került, újságíróként ismét a Magyar Hírlapnak és az Új Időknek írt. Sorra jelentek meg szépirodalmi művei: Az ezüst kecske, az Egy férfi vallomásai, vagy ifjúsági regénye, Az egri diákok. Színművei, mint például A dada vagy A tanítónőhöz című, szintén nagy hatással voltak az utókorra. Sikereit heves természetének köszönhetően rapszodikusan élte meg. 1905-ben pisztolyával öngyilkosságot kísérelt meg: mellkason lőtte magát, a sebesülésből azonban szerencsésen felgyógyult.
Pályafutásában az első világháború hozott fordulatot: a vesztes háborút követő összeomlás idején a Tanácsköztársasággal való szimpatizálása miatt bécsi emigrációba vonult. 1923-ig külföldön maradt. Hazatérése után szegénységben, magányosan élt. Utolsó műve egy Rembrandtról írt novellaciklus, amely az idős művész utolsó éveit mutatja be. A kötet befejezése után kórházba került, ahol 1924. augusztus 12-én elhunyt.
Bródy Sándor fia, Bródy András újságíróként vált híressé, az író unokatestvére Bródy Zsigmond, akinek unokája Bródy András közgazdász, dédunokája pedig Bródy János zenész, dalszövegíró. Bródy Sándor emlékét és nevét ma Budapesten utca, szülővárosában, Egerben pedig könyvtár őrzi. Élettörténetének összefoglalására többen is vállalkoztak, 1961-ben Marton Endre rendező Katonazene címmel forgatott játékfilmet egyik művéből.
