Magyarok Cannes-ban

Egyéb

 (MTI) - A 27 tagországot magába tömörítő European Film Promotion a 60. Cannes-i Filmfesztiválon tartott közgyűlésén kedden két évre meghosszabbította Vezér Éva, a Magyar Filmunió vezetőjének igazgatótanácsi tagságát. A tíz évvel ezelőtt alakult filmdiplomáciai szervezethez első közép-kelet-európai országként Magyarország hat éve csatlakozott. Vezér Évát két évvel ezelőtt választották a hattagú igazgatótanács tagjai közé.
         Az EFP-hez tartozik egyebek között a British Council, az Unifrance és a Swiss Films. Fő célja az európai filmek közös európai és Európán kívüli népszerűsítése. Ennek kapcsán a nemzeti szervezetek támogatásával a nagyobb filmes fesztiválokon vannak az EFP-nek rendezvényei, például Berlinben a színészekről szóló Shooting Stars program, Cannes-ban pedig a Producers on the Move című rendezvény keretében. Az utóbbin idén Pusztai Ferenc, a tavalyi fesztiválra meghívást kapott Friss levegő című film (rendező: Kocsis Ágnes) producere képviselte Magyarországot. Az Európán kívüli megjelenés erősítésére jött a filmeladási támogatási program, amely pályázatok útján nyújt segítséget a filmforgalmazóknak a nagyobb filmvásárokon való részvételhez.

londoniferfi.jpg
A londoni férfi is Cannes vendége
A hazai filmdiplomácia sikerként könyvelheti el azt is, hogy Tarr Béla A londoni férfi alkotása mellett - amely a hivatalos versenyprogramba kapott meghívást - további tíz magyar filmet vetítenek a potenciális vásárlóknak a 60. Cannes-i Fesztiválon. 
 Idén először a Magyar Filmunió mellett a Hungaricom Kft. önálló standon kínál magyar filmeket, amihez marketvetítéseket is szerveztek az érdeklődőknek. Kálomista Zsuzsa ügyvezető igazgató elmondta: nagyon nagy az érdeklődés, az öt nappal ezelőtt megnyílt vásáron eddig öt szerződést írtak alá magyar filmek külföldi értékesítésére, így a 25 millió forintos összköltségvetésű részvétel hosszú távon mindenképpen megtérül.    
 Az egyik legkelendőbb alkotás egy 3D-s egész estés animációs film, amelynek utómunkálatai még tartanak és a potenciális vásárlók csak 15 percet tekinthetnek meg belőle. Ennek ellenére a bemutatott rész alapján több ország is megvette a forgalmazási jogot. Az Egon és a Dönci című film amatőr űrhajós főhőse és macskája egy saját építésű űrhajóval utazza körbe a Naprendszert. Magyar Ádám látványos, szöveg nélküli alkotását 2007 utolsó negyedévében mutatják be Magyarországon, s a filmet Cannes-ban megvette Litvánia, a volt Jugoszlávia valamennyi országa, Brazília, valamint ázsiai országok is komoly érdeklődést mutattak iránta.
 Az elmúlt napokban az SOS Szerelem című filmet a Hungaricom Thaiföldre, a Csak szex és más semmi című alkotást pedig Dél-Koreába adta el. Novák Erik Zuhanórepülés című filmjét ősszel mutatják be Magyarországon. A Nyócker című film producerének ez az első rendezése. A film egy "urbánus legenda egy fiatal zsiványról és egy gyönyörű lányról" Nagy Zsolttal a főszerepben. A cannes-i vetítésen jelen volt a forgatókönyvíró Nagy Viktor, aki történetét saját életéből merítette, valamint a főbb szereplők közül Gryllus Dorka, Kokics Péter, Baranyai Vera, valamint a rendező és az operatőr, Vecsernyés János. A Hungaricom  még a Konyec, az Emelet, a Mansfeld, A herceg haladéka című filmeket kínálta cannes-i standján. Ezeken kívül A londoni férfi és az Ópium című filmek is megtekinthetőek a vásáron.   
 Marketvetítésen mutatták be kedden Bokor Attila 56 csepp vér című filmjét. A rendezőt Cannes-ba elkísérte a film egyik főszereplője, Palcsó Tamás. Az Egyesült Államokban végzett rendező szerint alkotása mély mondanivalókkal foglalkozó musical, amely emészthető formában készült. Az 1956-os forradalomról szóló zenés alkotás iránt - amely elsősorban a szabadságvágyról szól - eddig Iránból, más ázsiai országokból és a német Kinowelt részéről mutatkozott a legnagyobb érdeklődés. A zenei műfaj okán elsősorban az angolszász országokból remélhető még megrendelés - tette hozzá a rendező.

Korábban:
19 év után ismét van magyar versenyfilm Cannes-ban