Magyarok történelmi hétvégéje Siófokon

Egyéb

 Szalóki Ági is a fellépők között

A magyar történelem korszakait közel hozó hagyományőrző bemutatókkal, koncertekkel, családi programokkal szeretnék a szervezők színesíteni a siófoki fesztiválok sorát. Közvetlenül a Balaton partján, a siófoki Rózsakertben és a és Kálmán Imre Szabadtéri Színpadon várnak mindenkit, aki kíváncsi a honfoglaló magyarok jurtáira, íjászaira, a török hódoltság idején élő magyar vitézek virtusaira, a ma is élő néptánc hagyományokra, vagy a nemzeti rock hazai képviselőinek koncertjeire. Ezúttal sem maradhatnak el a gyermekjátszóházak, meseelőadások, kicsiknek való koncertek, a kézművesek bemutatói, és persze most is jófajta ételek várják a vendégeket.

 
Részletes program
július 10. péntek:
 
16-20 óráig  
Kézművesek bemutatója az Isztria sétányon
 
16 óra
A Magyar Tekerőzenekar koncertje
   
17 óra
Harcászati bemutató a török hódoltság idejéből         
A bemutatót tartja: Hidán Csaba régész, történész és az
Aranyszablya Történelmi Magyar Szablyavívó Iskola
    
19 óra
A Zengő Együttes műsora
    
19 óra
Esti mese a gyerekeknek
Sebestyén István bukovinai székely mesemondó
közreműködésével a népmese jurtában
   
július 11. szombat:
 
10-20 óráig 
Kézművesek bemutatója az Isztria sétányon
 
14 óra
Meseszekér - Gyermekfoglalkoztató játszóház
középkori játékokkal
   
14 óra 
Kik voltak az avarok? Igaz Levente történész előadása a jurtában
 
16 óra
A Magyar Dudazenekar műsora
    
17 óra
Avarkori fegyverbemutató
A bemutatót tartja: Csodaszarvas Népe
Hagyományőrző  Egyesület - Siófok
  
19 óra Esti mese a gyerekeknek
Sebestyén István bukovinai székely mesemondó közreműködésével a népmese jurtában
    
21 óra Swetter koncert a szabadtéri színpadon
 
július 12. vasárnap:
 
10-20 órától      
Kézművesek bemutatója az Isztria sétányon
 
14 óra
Meseszekér -  Gyermekfoglalkoztató játszóház középkori játékokkal
 
14 óra       
Sztyeppei népek az "Íjász Útján" Igaz Levente történész előadása eleink íjász harcmodoráról
      
16 óra      
Szalóki Ági: Cipity Lőrinc (Dalok a Fonogram-díjas albumról)
Gyermekkoncert
    
17 óra
Néptáncbemutató: A dégi Boróka néptánccsoport előadása
 
17.30 óra      
Honfoglalás kori harci bemutató
A bemutatót tartja: Csodaszarvas Népe
Hagyományőrző  Egyesület - Siófok
 
 
19 óra
Esti mese a gyerekeknek
Sebestyén István bukovinai székely mesemondó közreműködésével a népmese jurtában
 
 
19 óra     
Ismerős Arcok és Kormorán koncert a szabadtéri színpadon