Magyarország "behúzódik" Svédországba

Egyéb

 Az emigráns

(MTI) - A göteborgi Kőrösi Csoma Sándor Művelődési Kör szervezte programsorozatban magyar néptánc, irodalom, film, színház, muzsika és képzőművészeti bemutató szerepel. Az egyhetes fesztivál pénteken a Harangláb népzenei együttes koncertjével kezdődik, majd Lars Norén svéd író Éjszaka a nappal anyja című drámáját svéd feliratozás mellett mutatja be négy magyarországi színész, Dóczy Péter, Csere Ágnes, Mészáros Tamás és Pomlényi Attila.

 
A Filmunió támogatásával levetítik az Alföldi Róbert rendezte Nyugalom és a Dárday-Szalai rendezőpáros Az emigráns - Minden másképp van című, Márai Sándor író utolsó éveiről szóló filmjét. A művelődési kör meghívta Bartis Attilát, akinek A nyugalom című regényéből készült a Nyugalom című film. A regény várhatóan ősszel jelenik meg svéd nyelven. Weöres Sándor válogatott versei már kijöttek svédül és a magyar héten be is mutatják a kötetet a városi könyvtárban a fordító, Ove Berglund segítségével.
 
 Nyugalom

Az egyik göteborgi belvárosi galériában svédországi magyar képzőművészek tárlatát rendezik meg; itt vasárnap a Magyar Írószövetség képviseletében L. Simon László és Kalász Márton beszélget a résztvevőkkel. Az egyik göteborgi gimnázium kórusa fuvola, zongora és cselló kíséretében Bartók és Kodály kórusműveket ad elő, majd a koncert második részében magyar pop- és rockdalokat.

 
A pénteken kezdődő göteborgi magyar hét programjairól részletesen lehet olvasni a www.magyarhet.se honlapon.