Magyarország második folyóirata a Pastinszky árverésén

Kultpol

(MTI) - A kor kiemelkedő tudományszervezője és -történésze, Kovachich Márton György a Merkur von Ungarn folyóiratot azért indította, hogy a hazai tudományos élet eredményeit rögzítse és a külföld számára hozzáférhetővé tegye. Ez volt a második magyarországi folyóirat, ám mindösszesen két évfolyama jelent meg 1786-ban és 1787-ben. Most hat lapszámot aukcionálnak egy tételben, 28 ezer forintos kikiáltási áron. A négyszázhat tételes árverés középpontjában az antikvárium gyűjtőkörének megfelelően a történelem és segédtudományai állnak. Pastinszky Krisztina, az antikvárium tulajdonosa az MTI-nek elmondta: a szokásos tematikán belül több, aukciókon csak elvétve előforduló, ritka könyvet sikerült összegyűjteniük.  A legdrágább tételért, a Habsburg várak rézmetszetes látképeit tartalmazó, tizenöt lapos, 1737-ben Bécsben kiadott sorozatért 480 ezer forintot kérnek. Város- és kultúrtörténeti jelentőségű, ritka és nagyon szép darabok az egyenként 100 ezer forintra tartott, 1840-es pesti látképek.
 

Gyűjtői darab a tudós polihisztor, Kempelen Farkas tanulmánya az emberi beszédről. A modern fonetikai kutatásokat megalapozó, 1791-ben, Bécsben megjelent kötet 180 ezer forinttól licitálható. Mint oklevél egyedi példány a (Habsburg) I. Lipót császár által aláírt, és az uralkodó saját kezű, néhány soros megjegyzésével is ellátott, címeres okirat, amelyért 70 ezer forintot kérnek. Magyar vonatkozása miatt is érdekes a német Johann Christian Lunig Publicorum negotiorum című, 48 ezer forintról induló diplomatikai műve. A szerző a Német-Római Császárság 1674-től 1702-ig terjedő időszakának történeti összefoglalásában részletesen ír Thököly Imréről, Eszterházy Pál nádorról, Pozsony és Sopron városáról. Franz Palaczky Csehország 1526-ig szóló történetével foglalkozó műve pedig kitér a magyar történelmi kapcsolatokra (Mátyás király, II. Ulászló, Zápolya János), a ritka könyvet 80 ezer forinttól lehet licitálni. 
 
Ritkaság a Magyar mágnások életrajzi s arczképcsarnoka díszes füzetsorozat, amelyből hat darabot lehet megvenni 30 és 40 ezer forintos kikiáltási áron. Vereby Soma ezekkel, a XIX. századi, kimagasló művészi értékű albumaival a magyar arisztokráciának állított emléket, bemutatva mindazokat a nemes cselekedeteket, amellyel az ország felemelkedését segítették a reformkori Magyarországon saját vagyonukat a köz javára fordítva. A Liszt-év apropójából emelt be az aukcióba Pastinszky Krisztina egy aranyozott bőrkötésű kottát, Liszt Ferenc zongoraátiratait Schubert Téli utazás című dalciklusához.