Magyarország patrónáját ünnepeljük Nagyboldogasszony napján

Kultpol

Az ünnep legrégibb elnevezése: dormitio (elalvás) vagy pausatio (elpihenés), azaz Mária elszenderülésének, halálának a napja. Szűz Mária mennybevételének dogmáját, amely szerint Jézus anyja a földi létből testben és lélekben egyenesen a mennyei boldogságba jutott, 1950-ben hirdette ki XII. Pius pápa. Ez volt a katolikus egyház eddigi legutolsó dogmakihirdetése.
Mária halálának és mennybemenetelének története kedvelt témája volt a középkori egyházi művészetnek, a kódexirodalomnak, a vallásos népkönyveknek, az epikus énekeknek. A hagyomány szerint isteni Fia, Jézus három nappal előbb tudatta Máriával halála óráját, melynek bekövetkezte után testét az Olajfák hegyén vágott sziklasírba temették. Temetésére az apostolok felhőkön érkeztek a föld különböző tájairól. Tamás csak harmadnapra jelent meg, s miután látni akarta az elhunytat, az apostolok felnyitották a sírt, melyből különösen kellemes balzsamillat áradt. A koporsó viszont üres volt, csak halotti leplek voltak benne. Míg az apostolok ezen álmélkodtak, angyali énekhang kíséretében az égbolton megpillantották Mária testét, amint az angyalok a mennyekbe emelik.



Magyarországon Szent István király még uralkodása alatt ünneppé avatta
augusztus 15-ét, Nagyboldogasszony napját. (Szűz Máriának Boldogasszonyként való elnevezése egyedülálló, magyar nyelvi remeklés, amely az ősi magyar hitvilágból is táplálkozhatott.) Szent István erre a napra hívta össze Fehérvárra a királyi tanácsot és tartott törvénykezést. Élete végén a beteg király ezen a napon ajánlotta fel az országot Szűz Máriának, és ő maga 1038-ban e napon halt meg. A felajánlás a maga nemében páratlan a világon, a közjogban is érvényesült a magyar történelem folyamán a Regnum Marianum eszme, mely szerint Magyarország Mária országa.
Nagyboldogasszony napja Szent István óta katolikus ünnep Magyarországon. A katolikus egyházban a Mária-napok között a Nagyboldogasszonyé a legbensőségesebb és legmagasztosabb ünnep, amelyhez kapcsolódva a nép körében terjedő legendák és történetek tápláltak e naphoz fűződő szokásokat. Ilyen például a Mária-virrasztás, a virágokból összeállított Mária-koporsó készítése, vagy a virágszentelés. (A megszentelt illatos füveket és virágokat később a halott koporsójába tették, hogy Máriához hasonlóan ő is dicsőségre jusson; volt, ahol beépítették az épülő ház alapjába, másutt a csecsemő bölcsőjébe vagy az új pár ágyába helyezték.)
A népi kalendáriumban a "két asszony köze", azaz az augusztus 15-e és szeptember 8-a, Kisasszony napja közötti időszak varázserejűnek számít. Ekkor kellett szedni a gyógyfüveket, kiszellőztetni a téli holmikat, a ruhaféléket, hogy a moly bele ne essen. Ilyenkor ültették a tyúkokat, hogy jó tojók legyenek, gyűjtötték a mészben sokáig elálló "két asszony közi" tojást. A nap időjárása termésjósló: "ha a nagyasszony fénylik, jó lesz a bortermés".
(Múlt-kor/MTI)