Erdélyről senki nem tud úgy beszélni, hogy ne társítana hozzá romantikus elképzelést, olvasmányélményekből és legendákból táplálkozó megfogalmazást. Erdély Tündérország, és mennyi minden még.
A neves szakemberek munkáiból álló, nem csak a történelem szerelmeseinek szánt könyv szándéka, hogy a múlt alapos feltárása közelebb hozzon a jelen problémáinak megértéséhez annak reményében, hogy ne a valósággal szembenézni képtelen, örökösen másokat hibáztató hozzáállás maradjon továbbra is érvényben.
Kurecskó Mihály Erdély történelme a középkorban című írása számos izgalmas dologgal foglalkozik. Tudjuk-e például, hogy Erdély korai elnevezése Erdőelve, mai szóval élve: erdőn túl? Hogy az Anonymus nevéhez köthető Gesta Hungarorum a honfoglalás regényes elmesélése, a szerző az egészről alig rendelkezett használható információval? Külön érdekesség, hogy kezdetben a „magyar nemzethez” kivétel nélkül a vármegyék nemessége tartozott, a jobbágyok kívül estek a nemzetfogalmon.
H. Németh István Az önálló Erdélyi Fejedelemség tanulmánya az Oszmán Birodalom terjeszkedése idejére kalauzol. Betekintést enged abba, hogyan működött az Oszmán Birodalom és a Habsburg Birodalom közé szorult fejedelemség, felépítéséről, pénzügyei intézéséről olvashatunk értékes információkat. Az anyag arról is beszámol, hogy a fejedelmi udvar a fiatalok előtt a neveltetés fontos helyszínét jelentette, ennek egyik oka, hogy kevés főúr rendelkezett önálló udvarral. „A nemesifjakat szolgálataik és az udvarban töltött idejük szerint különböztették meg (inas, bejáró, étekfogó, udvari ifjú), vezetőjük az asztalnok volt” – írja a szerző.
A történelemkönyvekből magyarországi szemszögből jól ismert Habsburg Birodalom terjeszkedése és hatalmi törekvései után az erdélyi oldalról történő átalakulás tárul fel Kulcsár Krisztina A Habsburgok birtokában tanulmányából. Új szereplőkkel bővül a korszak egy-egy kiemelt állomása Hadik András vagy Losonczi gróf Bánffy György személyében.
„A szabadságharc bukását követően a magyar politikai emigráció legfőbb törekvése a harc ismételt kirobbantása volt, ennek reményében próbált magának nagyhatalmi szövetségeseket találni a korabeli, konfliktusokkal teli Európában. Erre először 1853-ban kínálkozott alkalom, amikor az orosz-török viszony kiéleződése háborúval fenyegetett. Kossuth Lajos és Dumitru Brătianu román emigráns politikus megállapodtak, hogy közös fellépésre szólítják fel az ország román és magyar lakosságát, győzelem esetén pedig Erdély lakosai maguk dönthetnek hovatartozásukról” – olvashatjuk Németh György A reformkortól a kiegyezésig című írásában, sok egyéb, nem annyira köztudott érdekesség mellett.
Alighanem a kötet legaktuálisabb, mindenkit foglalkoztató része Fiziker Róbert Az egyesítéstől az elcsatolásig című írása. Kevesen tudják, hogy 1887-ben Ferenc József nem először járt Kolozsváron, és Mátyás király rossz állapotú szülőháza láttán négyszáz forintos adományt ajánlott fel az épület rendbehozatala céljából.
Az elcsatolást megelőző időszak kapcsán fény derül arra, hogy Woodrow Wilson amerikai elnök 1918 októberében a Monarchia kései békeajánlatára küldött válaszában a cseh és délszláv törekvéseket támogatta, azonban az erdélyi román politikusok követelték a birodalmon belüli önállóságot.
A kötet mindegyik írása hivatalos és hitelesített dokumentumokra, történelmi adatokra támaszkodik. Tudásanyaga nem téved a találgatás területére, ezért hitelessége a történelemtudomány jelen állásának tökéletesen megfelel. Valószínűleg az újonnan előkerülő dokumentumok árnyalhatják a képet, hiszen a történelem soha nem képvisel végleges állásfoglalást, lezárt és megkérdőjelezhetetlen rendszert. A mostani kiadvány azonban minden tőle telhetőt megtesz, hogy Erdély több száz éves történelméről, jelentőségéről, értékéről úgy gondolkodjunk, hogy ne sértsük meg a valóságot, a valóságunk.
A kötet az erdélyi Iskola Alapítvány és a Magyar Nemzeti Levéltár összefogása, valamint az ötletet felkaroló Libri Kiadó közreműködésének eredménye.
Nyitókép: Kolozsvár 1617-ben
