Magyarul is olvashatók lesznek a romániai műemlékekre kerülő táblák

Egyéb

Okoseszköz segítségével magyar nyelven is leolvashatók lesznek a romániai műemlék épületekre kikerülő új, digitális tájékoztató táblák.

A romániai turisztikai minisztérium pénteken jelentette be, hogy új, QR-kóddal ellátott táblákra cseréli a műemlék épületeken található tájékoztató táblákat. A projektet az Romániai Utazó Egyesület valósítja meg a következő három évben.

A digitalizációt elősegítő projekt célja, hogy a turisták önmaguk idegenvezetői legyenek és jobban megértsék a romániai látnivalókat. Ezért minden táblára QR-kód kerül, melyet telefonjukkal leolvashatnak. A táblákon Románia turisztikai szlogenje szerepel: fedezd fel a Kárpátok kertjét!

A kezdeményezők a külföldi turistákra is gondoltak. Az épített örökségre vonatkozó információk 32 nyelven érhetők el, így magyarul is. A projekt célja a tájékoztatás mellett az, hogy naprakész adatbázist hozzanak létre Románia épített örökségéről.

Erdélyben a magyarok által is lakott települések közül eddig Zilahon valósult meg, a következő állomás a Hargita megyei fürdőváros, Borszék lesz. A költségeket az egyesület állja, ők készítik a táblákat is, a polgármesteri hivataloknak csak a felszerelésben kell segíteniük.

Az egyesület a romániai műemlékek hivatalos listájára alapozza munkáját, amelyen a legkisebb község is szerepel.

Romániában az elmúlt években főleg az erdélyi városok önkormányzatai helyeztek ki többnyelvű tájékoztató táblákat a műemlékekre, ahhoz azonban legtöbbször politikai támogatásra volt szükség, hogy a világnyelvek mellé lehetőségként a magyar nyelv is felkerüljön.

Fotó forrása: Vállalkozásügyi és Idegenforgalmi Minisztérium, Románia.