Beethoven IX. szimfóniája után kialakult a zeneszerzőkben a félelem a 9-es számtól. Sokan attól tartottak, hogy ők sem tudják majd megírni a maguk kilencedikje után a tizediket. Mahler is közéjük tartozott, VIII. szimfóniája után a kilencediknek szám helyett inkább a Dal a Földről címet adta. Amikor azonban megnyugodva elérkezett az immár sorszámmal is vállalt kilencedikhez, sorsa utolérte, mivel ez lett az utolsó szimfóniája, a tizediknek már csak az első tételét tudta befejezni.
Mahler 1908–1909-ben írta a kilencedik szimfóniát, amely nagy zenekari létszámot igényel, technikailag rendkívül nehéz mű. Négy tételből áll, akár egy klasszikus szimfónia, időtartama azonban epikus, mintegy 75 és 90 perc között ingadozik.
A tételek rendje teljesen eltér egy hagyományos szimfóniáétól: a kompozíció lassú tétellel kezdődik és lassú tétellel is fejeződik be, a második és a harmadik tétel pedig a Ländler és a Rondo-Burleske feliratot viseli. Rendhagyó az is, hogy a mű hivatalosan D-dúr hangnemű, valójában azonban minduntalan változik a tonalitás, a zárótétel például Desz-dúr. Némelyek úgy hiszik, ez a mű a világtól vett búcsú, mások a darab életigenlését hangsúlyozzák. Komplex, rejtélyes, mindig új felfedezést kínáló kompozíció.
A koncert karmestere a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas Kovács János.
Nyitókép: MNF/Müpa/Nagy Attila
