A fenti témák akár egy a ma oly divatos transzgenerációs pszichológiával foglalkozó könyvből is származhatnának. Majoros Sándor nagyívű családregénye, Az eperfa nyolcadik gyökere hasonló kérdéseket vet fel, de mivel erős történelmi kontextust, egy kevésbé ismert környezet – Bácska – részletes bemutatását és egy végleg letűnt életmód nosztalgikus hangulatát is megkapjuk hozzájuk, a könyv sokkal érzékletesebben mutatja be a generációk egymásra hatását, mint egy példákkal teletűzdelt ismeretterjesztő könyv.
A regény 1938. január 1-jén indul, igen erős felütéssel: az író nagyapjának titokzatos halálával, amelynek okaira később sem derül fény. Véletlen baleset, esetleg merénylet végzett Majoros Ignác sofőrrel, aki urát, Kamjonkai Szemző Dénest szerette volna hazafuvarozni a szilveszteri dínomdánom után, de végül a Ferencz-csatorna jeges vízében kötöttek ki? A Majoros család évtizedeken keresztül nem beszél a megfejtetlen tragédiáról, mintha rejtegetni és szégyellni való esemény lenne:
„Azt hitték, amiről nem beszélnek, az nem is létezik, vagy legalább nem okoz kellemetlenséget.”
A titkolózásban élen jár a fiatalon özveggyé vált nagymama, aki két fiával hazaköltözik Ómoravicára, hogy ott nevelje fel őket. Nagy szegénység és nélkülözés vár rájuk, csak a családfenntartóvá vált Csáti-Szabó Júlia kitartása és szinte végtelennek tűnő munkabírása képes a csonka családot a felszínen tartani. Még arra is telik az erejéből, hogy kisebbik fiából, az író nagybátyjából katonaorvost neveljen. Neki sikerül meghaladnia falusi származását, és képes biztos egzisztenciát teremteni a gyakran változó, hol ennek, hol annak az ideológiának kedvező politikai-társadalmi környezetben is. Majoros apja viszont otthon marad, földet művel, kőművesek mellett vagy éppen a takarmányfeldolgozóban dolgozik, de nemigen jut egyről a kettőre.
Ahogy a család történetében előrehaladunk, az idősíkok újra meg újra összecsúsznak. Hol a néhai, rejtélyes körülmények között elhunyt Majoros Ignác alakja tűnik fel, hol a szerző ül be sofőr nagyapja mellé. Máskor pedig a család szinte kikerül a történések sodrából, és valamiféle nihilbe süllyedve, éppen hogy csak létezve vészeli át a kritikus időszakokat.
A misztikus szálra a címadó növény, az eperfa is ráerősít.
Az ómoravicai ház udvarán álló fába még a gyerekkorú apa idejében csap bele a villám, és kettészakítja. Túléli ugyan a pusztítást, és újra kihajt, de abnormális növekedése miatt kivágásra ítélik. Ekkor jönnek rá, hogy hét helyett nyolc gyökere van. A nyolcadikat a villámcsapás miatt növesztette mélyen a talajba. Ez többféle jelképként is felfogható: a családot érő tragédiák szimbólumaként, de akár a viharos társadalmi változások indikátoraként is.
Már csak azért is, mert bár a mintegy harminc évet felölelő történet főként a Majoros család ügyes-bajos dolgaival foglalkozik, a gyakori kitekintések révén megismerjük a közelebbi és távolabbi rokonságot, a szomszédokat, a barátokat és a korabeli bácskai életmód alakulását is. Ahogy azt is, hogy a családi tragédiák, az érzelmi elfojtások, az elhallgatott történetek hogyan befolyásolják az egymás utáni generációk sorsát és sokszor érthetetlen döntéseit, választásait is.
„Minden egybefügg mindennel, a múltat és a jövőt csak egy vékony határ választja el, ami olyan, akár a celofán: ha rátapasztjuk a tenyerünket, figyelmeztetést küldhetünk a mögöttünk bukdácsolóknak, hogy egy adott cselekedetüknek az őhozzájuk mért jövőben, ami ugyebár a mi jelen valóságunk, súlyos következményei lesznek.”
A transzgenerációs minták mellett természetesen a külvilág is alakít a sorsokon, hiszen bármennyire is elzárt térség, előbb-utóbb Bácskába is beszivárog a globalizáció, megváltoztatva a hagyományos, ma már igen távolinak tűnő életvitelt. A home office és a home school előretörésének időszakában például különösen érdekes arról olvasni, hogy a televízió elterjedése hogyan robbantotta szét a tradicionális közösségi létet, miként távolította el egymástól az addig összejáró családtagokat, szomszédokat.
A regény az új világ kezdetén, 1968-ban, a diáklázadások és a holdra szállás korában zárul, mintegy harminc évet ölel fel.
Az író nagyon leleményesen fejezi be: mintegy keretbe foglalja a regényt egy halálközeli élménnyel. A nagybátyjánál nyaraló, tinédzser Majoros Sándor, bár nem tud úszni, elmegy a Dunára, és kis híján vízbe fullad. Balesettől „majdnem balesetig” tart tehát a családi történet, amelyhez különös módon Mikszáth is kapcsolódik. Kamjonkai Szemző Dénes, akivel a szerző nagyapja a regény elején olyan titokzatos módon életét veszti, annak a Kamjonkai Szemző Gyulának volt az unokaöccse, akit Noszty Feriként ismerünk. Sőt mi több, az író anyja annak az Ungár családnak a szomszédságában lakott, amelynek a Tóth Mari alakját ihlető Ungár Piroska a tagja volt.
Ügyesen megszerkesztett könyv az Az eperfa nyolcadik gyökere, amellyel Majoros Sándor hosszú évekig halogatott, leginkább önmagával szembeni tartozását is lerótta. Számunkra ez szerencse, hiszen rendkívül olvasmányos családregényt kaptunk így, amellyel néhány órára egy ingerszegény, lassú, de emberközeli és nosztalgikus világba merülhetünk bele.
Nyitókép forrása: Magyar Napló
