Majoros Sándor

Július 27-én történt

„Csak az az igazi tudomány, amely világra szól, ezért, ha igazi tudósok és – amint kell – jó magyarok akarunk lenni, úgy a tudomány zászlóját olyan magasra kell emelnünk, hogy azt hazánk határain túl is meglássák, és megadhassák neki az illő tiszteletet” – fogalmazta az 1848. július 27-én született – és 1919-ben elhunyt – fizikus, akadémikus, kultuszminiszter, a Magyar Tudományos Akadémia egykori elnöke, báró Eötvös Loránd, akinek egyebek mellett a torziós inga megalkotását, valamint az Eötvös-féle reflexiós módszer kidolgozását köszönhetjük.

Elindult az első Prózamaraton

Elindult az első ízben megszervezett Prózamaraton csütörtökön délelőtt a Petőfi Irodalmi Múzeumban. A hét órán át tartó eseményen Az év novellái 2023 antológia 27 szerzője olvas fel műveiből, és beszélget újságírókkal.

A turistalét idegensége – Majoros Sándor: Tranzitszálló

A szerző által is kísérletnek minősített Tranzitszálló egy buszos kirándulás történetét meséli el a thriller zsánerének kellékeit hasznosítva. A kisregényben megírt horrornyaralás elbeszélése pedig a téma és a műfaj kölcsönös idegensége miatt Majorostól nem szokatlan módon humorral is telítődik.

Majoros Sándor: Az eperfa nyolcadik gyökere

Miként hatnak a történelmi sorsfordulók az egyén életére? Hogyan örökíthető át generációról generációra a félelem, a szorongás vagy akár az alkoholizmus? Mit okoznak az elfojtások, a rossz döntések, a ki nem beszélt családi történetek?

Portréfilm Majoros Sándor íróról

Majoros Sándorra magánemberként is jellemző a játékos, mágikus szemlélet: két netes irodalmi orgánum, „párhuzamos világ”: a Regénytár és az Irodalmi Élet megalkotója-gondozója, hiszi, hogy a tárgyaknak lelkük van, és a legnagyobb meggyőződéssel beszél arról, hogy ő a tulajdonosa Mikszáth hőse, Tóth Mari puderes szelencéjének. Nagy gyereknek tűnik, aki képes varázsolni, aki körül csakugyan minden tárgy életre kel.

Két hangoskönyv Majoros Sándortól

A Szamártemetés című novellát Borbiczki Ferenc, Lengyel Tamás és Tóth József, a Medvehistória című elbeszélést Gyabronka József előadásában hallgathatjuk meg.

„Egyelőre meglehetősen magányos Don Quijote vagyok” – Interjú Majoros Sándorral

A Bácska írójaként ismertük meg, de Majoros Sándor jóval több ennél: korát meghaladó – vagy éppen megelőző – módon kalandozik az online térben, virtuális világot teremt, az irodalmat multimédiás eszközökkel viszi közelebb a közönségéhez. De klasszikus írói feladatait sem hanyagolja el: még nyomdaszagú, pár hete megjelent novelláskötete után novemberre új regénye végére is kikerül az utolsó pont. A hét szerzőjét kérdeztük.