Hét Szent Alvó ünnepe már a Szelepchényi-kódexben föltűnik. Különösen pálos misekönyveink tartották számon. Tudomásunk szerint egyetlen hazai ábrázolásunk Székesfehérvár görögkeleti szerb templomának XVIII. századi freskója.
Szent Alvóink szír eredetű legendájuk szerint Efezusban éltek, Decius császár idejében barlangba falazták őket. Kétszáz év múlva feltámadtak, és az eretnekeknek hirdették a test föltámadását. Sírjukhoz egészen a török terjeszkedésig nyugati zarándoklatok indultak Efezusba. Ünnepük Nyugatra is átkerült, a frankoknál, majd az ő misenaptárukat átvéve, hazánkban is meghonosodott.
Kódexirodalmunkban nem tűnnek föl, sem későbbi jámborsági iratainkban. Emlékezetük azonban nyilván a régi magyar évszázadokban is élt. Így a jezsuita diákság Zágráb (1724) és Kassa (1748) városában legendájukat előadja. Talán az élőszavas hagyomány is megőrizte őket, mert Varga Lajos járokszállási népköltő, egyébként olvasott ember századunk fordulóján a legendát „Metafratesz Simon és Turoniai Gergely egykorú írók nyomán versekbe foglalta,” hogy a jámbor nép legendaéhes kíváncsiságát kielégítse.

Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium (részlet)

SZAKÁTSY GYULA, (Kassa, 1897. július 27. – Debrecen, 1958. november 21.): gyümölcstermesztési szakember. Jogi tanulmányokat folytatott, majd gazdaságokban működött gyümölcstermesztőként. 1947–48-ban a földművelésügyi minisztérium által szervezett gyümölcsfavédelmi akció országos felügyelőjeként az ágasegyházi kísérleti telepet vezette. 1952-től a Kertészeti Kutató Intézetben az üzemszervezési csoport vezetője volt, 1956-tól haláláig az Újfehértói Kísérleti Intézetet vezette. A téli alma üzemi termesztésének egyik hazai úttörője volt. Nevéhez fűződik a gyümölcsfák termőkapacitásának megállapítására szolgáló ún. „termőfaegység” fogalmának megalkotása. A hazai és külföldi szaklapok állandó cikkírója, több tankönyvet és népszerűsítő munkát írt.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink 1997. MTESZ; Magyar életrajzi lexikon; MEK)

Egyik legnagyobb természettudósunk, EÖTVÖS LORÁND (Buda, 1848. július 27. – Budapest, 1919. április 8.) egyetemi tanulmányai folyamán Heidelbergben Kirchhoff, Bunsen és Helmholtz növendéke volt; doktorátusát is itt szerezte. A budapesti egyetemen Jedlik Ányos nyugalomba vonulása után vette át a kísérleti fizika tanszék vezetését. 1899 és 1905 között a Magyar Tudományos Akadémia elnöke volt.
Az 1870-es évek elejétől két évtizeden át a kapillaritás jelenségével foglalkozott. A felületi feszültség mérésére új módszer dolgozott ki: ez lett az Eötvös-féle reflexiós módszer. Felismerte a folyadékok különböző hőmérsékleten mért felületi feszültsége és molekulasúlya közötti összefüggést. A 80-as évektől a gravitáció felé fordult az érdeklődése. Megszerkesztette világhírűvé vált torziós ingáját. Első méréseit az egyetem épületében és pestlőrinci villájának kertjében végezte, majd a befagyott Balaton jegén folytatta kísérleteit. A balatonfüredi öböl jegén végzett méréseinek fő célja a tihanyi hegyek gravitációs hatásának kimutatása volt. Műszerét a nemzetközi közvéleménynek 1906-ban mutatta be a budapesti földmérési kongresszuson. Az első sikeres olajkutatási célú gyakorlati méréseket a Morva-mezőn végezték 1915-ben, és ezzel kezdetét vette a nyersanyagkutató geofizika, amelynek két évtizeden keresztül Eötvös torziós ingája volt az uralkodó műszere – alkalmazták többek között a texasi, a venezuelai és a közel-keleti olajmezők feltárásánál. A torziós ingás mérések elméleti jelentősége is nagy volt: az általános relativitáselmélet kísérleti alapkövét jelentették a későbbiekben. Eötvös később vizsgálatait a földmágnességre is kiterjesztette és a mérésekhez műszert szerkesztett.
Eötvös Loránd a hazai turistamozgalomnak is lelkes híve volt, ő maga szenvedélyes hegymászó hírében állt. A Magyar Kárpát Egyesület őt választotta első elnökévé.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Források: Magyar Tudománytörténeti Intézet, Magyar Tudóslexikon A-tól Zs-ig)