shutterstock_1375517240.jpg

Május végén kínai filmek lepik el az Urániát

Nyolc film, köztük klasszikusok és a közelmúlt kasszasikerei lesznek láthatóak az Imázsia Kínai Filmhéten, amelyet május 24–30. között rendeznek meg a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban. A fővárosban vetített alkotásokból június 1-jén Debrecenben, az Apolló moziban is műsorra tűznek néhányat – közölték a szervezők pénteken az MTI-vel.

A vetítések mellett beszélgetésekkel és kísérőeseményekkel is várják az érdeklődőket, akik találkozhatnak majd az alkotások készítőivel, valamint a kínai filmipar képviselőivel. Az Imázsia Kínai Filmhét alkalmából Magyarországra érkezik Hszie Fej díjnyertes rendező, a Pekingi Filmakadémia volt oktatási rektorhelyettese, Csiao Liang filmrendező, Vang Jao, a Pekingi Filmakadémia oktatója, továbbá Chris Berry, a kínai filmek nemzetközileg elismert szakértője, a King’s College London kutatója.

A Kortárs Kínai Könyvklub vendégeként részt vesz a fesztiválon Szu Tung, a Hongfen (angolul: Petulia’s Rouge Tin) című regény szerzője, amelynek adaptációja Púder címmel szerepel a filmhét programjában. A film rendezője, Li Saohung és operatőre, Ceng Nienping is ellátogat a rendezvényre.

Az Imázsia Kínai Filmhéttel átfogó képet szeretnének nyújtani a magyarországi közönségnek és az itt élő kínai nézőknek az elmúlt évtizedek kiemelkedő kínai filmterméséből. A rendezvény továbbá a szakmabelieknek is platformot biztosít a filmes párbeszédek, együttműködések elindításához. A programban olyan filmek szerepelnek, mint az 1990-es Fekete hó és a 2019-es A vándorló Föld – olvasható az esemény Facebook-oldalán.

A vetítésekről és a kísérőprogramokról további információ itt.

Ez is érdekelheti

Rófusz Ferenc is zsűrizni fog a Tony Curtis Nemzetközi Filmfesztiválon

A zsűri elnöke Szász Attila Balázs Béla-díjas rendező, a Hunyadi-sorozat egyik rendezője.

Megújult a Zsigmond Vilmos Filmfesztivál versenyprogramja

Izgalmas off-programmal, kiállítással, kicsiknek szóló napi vetítésekkel, kerekasztal-beszélgetésekkel, workshopokkal és megújult versenyprogrammal érkezik a május 27. és 31. között megrendezett operatőrszemle.