AD__TT202308140003.jpg

Május végéig fülelhetjük a fülemüléket

Idén is megrendezik a Fülemülék éjszakája országos rendezvénysorozatot: a fülemülék tavaszi vonulásához időzítve április második felétől május végéig országszerte számos helyszínen várják a madarászok az érdeklődőket, hogy egy késő délutáni, kora esti séta közben hallgassák a madarak hangját.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) közleményében emlékeztetett: az egyesület két évtizede hirdeti meg a programsorozatot. A rendezvényhelyszíneken nemcsak hallani, de gyakran kézben is látni lehet a fülemüléket, ugyanis sok helyen madárgyűrűzés is zajlik. Az idei programhelyszínek folyamatosan frissülő listája itt található.

Magyarországon a lakott területek bokrosaiban is gyakorinak számít a világ egyik legszebb énekhangú madara, a fülemüle. Ez a verébméretű, egyszínű barnás felsőtestű, vöröses farkú madár nemcsak kilométernyi távolságra elhallatszó hangereje és énekének változatossága miatt híres, de az is különleges benne, hogy a hímek éjszaka is énekelnek.

A fülemülék Afrika Szaharától délre húzódó területein telelnek, az első madarak április első felében térnek vissza, a többség április végén és május elején érkezik Magyarországra, és a hímek szinte azonnal énekelni kezdenek.

A fülemülék hangja a művészeket is megihlette. Andersen A fülemüle című meséjéből Sztravinszkij írt operát, Händel orgonaversenyében a kakukk mellett a fülemüle strófái is megszólalnak, Oscar Wilde A csalogány és a rózsa című novellájának csalogány főhőse dalát és vérét áldozta a szerelem oltárán, de Arany János, Samuel Taylor Coleridge és John Keats verseiben is feltűnik ez a madár. A rádió hőskorában, Angliában, a BBC közvetített egy szabadtéri koncertet, ahol Beatrice Harrison csellóművész a kertjében duettet játszott az ott éneklő fülemülékkel 1924 májusában. A kísérlet akkora közönségsikert aratott, hogy a rádióközvetítést a következő hónapban, majd a rákövetkező tizenkét tavaszon megismételték.

Ez is érdekelheti

Litauszki Tibor kapta az Év Természetfotósa díjat

Litauszki Tibor vehette át az Év Természetfotósa címet a Varázslatos Magyarország (VM) díjátadó ünnepségén és természetfotó-kiállításának megnyitóján a Magyar Természettudományi Múzeumban, ahol a fotóverseny kategória helyezettjeinek járó elismeréseket és a különdíjakat is átadták – közölték a szervezők.

A fiatal kerecsensólymoknak jó a magyar pocok

A tavalyi rekord után idén is tovább nőtt a fokozottan védett kerecsensólyom magyarországi költőállománya, így a párok száma mára meghaladja a kétszázat.

Szegeden megleshetjük, hogyan szállnak a darvak

A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság túravezetői közreműködésével szervezik az őszi daruleseket a szegedi Fehér-tóhoz.

Kóborlóból költő lett a kuhi

Új költőfajjal, a kuhival bővült 2025-ben a hazai madárfauna - közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület.