Májusban meghirdetik a Versünnepet

Egyéb

vmaratonJózsef Attila születésének 100. évfordulója kapcsán született meg a Versünnep gondolata, amelyet eddig négy alkalommal rendeztek meg. A versmondó versenyen, amelyen színművészek, előadóművészek és színművészeti képzésben résztvevő hallgatók indulhatnak, a magyar líra kincseinek népszerűsítését tűzi ki célul. A Versünnep Alapítvány a Bánffy György Kulturális Szalonnal együttműködve szervezi a programot, utóbbi Versünnep események emblematikus személyiségének, Bánffy Györgynek a nevét viseli, ali versenyzőként zsűri elnökként is szerepelt a rendezvényen.

 

?A program nemzetközinek mondható, hiszen nemcsak Magyarországról, hanem a határon túlról is jelentkezhetnek az érdeklődők, akiket több forduló során választunk ki. Idén tervezzük, hogy az elő-vagy középdöntőt határion túli színházban tartjuk? ? mondta el Molnár Adrienn, a Bánnfy Szalon vezetője a Kultúra.hu-nak.

 

A Versünnep Fesztivált 2013. május 12-én, a Bánffy György Kulturális Szalon létrejöttének évfordulóján hirdetik meg 19 órakor a Thália Színházban. Az ünnepi gálán, ahol ismertetik a versenypontos részleteit a középpontban a vers áll majd: a meghívott művészek az általuk választott verset a saját kifejezési eszközeikkel mutatják be. Az esten fellépnek: ifj. Balázs János, Boncsér Gergely, Császár Angela, Elek Szilvia, Hegedűs D. Géza, a  Honvéd Együttes táncosai, Hunyadkürti György, Kántor Balázs, Kathy-Horváth Lajos, Kolti Helga, Nemcsák Károly, Palcsó Tamás, Pálhegyi Máté, Pregitzer Fruzsina, Rubold Ödön, Singer Street (Bartus Patrícia, Czutor Ignác, Fehér Adrienn, Fehér Gábor),  Szakcsi Lakatos Béla és Takács Bence.

 

Az előadás előtt az Előcsarnokban megtekinthető Inkey Alíz, Keleti Éva, Milos József és Tóth József fotókiállítása és Mara Kinga festménye.