Májusra befejeződhet Magyarország egyik legfontosabb kastélyának felújítása

(MTI) A minisztérium tájékoztatása szerint az Esterházy-kastély felújítási munkálatait a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztéspolitikai koordinációért felelős államtitkára tekintette meg 2012. január 5-én. Molnár Ágnes a jövőben személyesen veszi szemügyre az országban zajló nagyszabású, több milliárdos fejlesztéseket, ennek a látogatássorozatnak az első állomása volt a fertődi projekt alakulásának megtekintése ? közölte a tárca.

 
A kormány az Új Széchenyi Terv keretében további forrásokat kíván biztosítani az Esterházy-kastély felvirágoztatása és valódi világhírű kulturális központtá alakulása érdekében. Eszterháza kultúrtörténeti jelentőségéről és a jövőről szólva Molnár Ágnes a közleményben kiemelte: a kormány célja, hogy Fertődön nemzetközi hírű klasszikus zenei képzőközpontot hozzanak létre, mely méltó lesz az egykor itt élő és alkotó Joseph Haydn örökségének ápolására.
 
A közel kétszázötven éves Esterházy-kastély évente csaknem 90 ezer látogatót vonz, az épületegyüttes állapota azonban nem tette lehetővé a látogatószám további növekedését. A kastély és környezetének helyreállítása új munkahelyek létrehozását segíti elő, és megteremti a kulturális és turisztikai szempontból európai viszonylatban is kiemelkedő helyszínre és a Fertő-Hanság Nemzeti Parkba érkezők színvonalas fogadásának feltételeit.