Maléter Pálra emlékeztek Tökölön
A Honvédelmi Minisztérium védelempolitikai szakállamtitkára ünnepi beszédében elmondta: az 1958. június 16-án kivégzett Maléter Pál nevét sokáig még említeni sem szabadott. Ízig-vérig katona volt. Megjárta a frontot mint egykori ludovikás, jól felkészült csapattisztként szolgált, fegyveres ellenállóként pedig hitet tett a fasizmus ellen. Az elsők között jelentkezett a demokratikus hadseregbe. Katonai múltja garanciát jelentett a magyar nép számára, de veszélyessé tette személyét a szovjetek szemében - jelentette ki Bali József.
Maléter Pál az 1956-os történelmi idők nehéz napjaiban mindent megtett az anarchikus állapotok ellen, a hadsereg egységes, forradalmi vezetéséért - emelte ki a szónok. Emlékeztetett arra, hogy Maléter Pál tagja volt a magyar kormányküldöttségnek, amely Tökölön, a repülőtéren berendezett szovjet főhadiszálláson folytatta volna a fegyverszüneti tárgyalásokat. 1958. június 16-án a magyar nép egy olyan katonatisztjét veszítette el, aki életét akár a harcmezőn is feláldozta volna hazájáért. Sorsa azonban a kivégzőosztag elé parancsolta - mondta Bali József.