MANK: Továbbra is népszerűek a szervezet művészeti ösztöndíjai

Kultpol

Továbbra is népszerűek a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. művészeti ösztöndíjai.

A MANK legnépszerűbb ösztöndíja idén is a Derkovits Gyula képzőművészeti ösztöndíj volt, amelyre több mint 180-an adták be pályázatukat. Az összesen nyolc művészeti ösztöndíjra 2018-ban még kevesebb mint 370-en pályáztak, idén azonban már 460-nál is több pályamű érkezett be a most lezárult pályázati időszak során – emelte ki a MANK. Közleményük szerint a decemberben és januárban meghirdetett ösztöndíjak egyéves időtartamra jelentenek havi bruttó 200 ezer forintos támogatást a fiatal művészeknek.

Mint a MANK emlékeztet, legnagyobb hagyományú ösztöndíjuk az 1955-ben alapított Derkovits Gyula képzőművészeti ösztöndíj, amelynek célja, hogy segítse a 35 év alatti, önálló művészi tevékenységet folytató, tehetséges képzőművészek pályakezdését, alkotómunkáját, művészi fejlődését.

Pályázhat minden festő, szobrász, képgrafikus, illetve az intermediális műfajokban tevékenykedő alkotó, aki a felsőoktatást követően önálló művészi tevékenységet tud felmutatni.

Az anyagi támogatás mellett az ösztöndíjprogram számos bemutatkozási lehetőséggel, kiállítással és komplex értékképző tevékenységgel segíti a tehetségek kibontakozását. Ilyen volt a 2020-as és 2021-es Art Market Budapest kortárs képzőművészeti vásár, amelyen a MANK a Derkovits-ösztöndíjas művészek alkotásaiból mutatott be válogatást.

Miközben az idei év legjobbjai Budapesten mutatkoznak be, a tavalyi ösztöndíjasok beszámoló kiállítása Szolnokon tekinthető meg. A Kozma Lajos kézműves iparművészeti ösztöndíjra minden olyan 35 év alatti kézműves-iparművész jelentkezhetett, aki dokumentálhatóan önálló művészeti tevékenységet tudott felmutatni.

A Kállai Ernő művészettörténészi és műkritikusi ösztöndíjra a 40 év alatti kutatók pályázhatnak, akik, ha elnyerik az ösztöndíjat, 2022 során is kötelező szakmai konzultáción vesznek részt, ahol a folyamatban lévő kutatásaik aktuális fázisáról, már megjelent és tervezett publikációikról és tudományos munkájuk további menetéről számolnak be.

A Pécsi József fotóművész, fényképészeti szakíró és szaktanár tiszteletére alapított fotóművészeti ösztöndíj célja, hogy segítse a fiatal, 35. életévüket még be nem töltött fotóművészek, fotóriporterek és alkalmazott fotográfusok pályakezdését, szakmai fejlődését.

A Fischer Annie zenei-előadóművészeti, a Kodály Zoltán zenei alkotói és a Lakatos Ablakos Dezső jazz-előadó-művészeti ösztöndíjak a zene területének legtehetségesebbjeit támogatják, a Fülöp Viktor Kossuth-díjas balettművészről elnevezett ösztöndíjat pedig a fiatal előadó- és alkotóművészek, valamint a tánctudományokkal – elméleti, szakírói, pedagógiai tevékenységgel – foglalkozók számára hirdette meg a MANK.

Az ösztöndíjakat meghatározott számú művész kaphatja meg,

a Derkovits-ösztöndíjat évről évre 26, a Kozma-, a Fülöp- és a Pécsi-ösztöndíjat 10, a Kállait 7, a Fischer Annie-ról elnevezettet 9, a Kodály előtt tisztelgőt 6 fő nyerheti el, míg a Lakatos Ablakos Dezső-ösztöndíjban 3 fiatal részesülhet.

Az ösztöndíjak fedezetét 2022-től a Magyar Kultúráért Alapítvány biztosítja. Több ösztöndíjpályázat idei eredménye már megtalálható a MANK honlapján, a www.alkotomuveszet.hu weboldalon.

Nyitókép: Horesnyi Bálint alkotása a Derkovits képzőművészeti ösztöndíjasok Derkó 2022 című bemutatkozó kiállításán a Műcsarnokban. Fotó: MTI/Balogh Zoltán