Mao Ce-tung meghirdeti a három vörös zászló politikáját

Egyéb

Mao Ce-tung, kínai állam- és pártvezető a politikai bizottság pejtajhói ülésén elfogadtatja a három vörös zászló: "szocialista építés", "nagy ugrás előre" és "népi kommunák" létesítése politikáját. Az első ötéves tervet eredményesen teljesítik. A következő terv céljait illetően viszont a vezetők körében nézeteltérések támadnak. Nem óhajtanak továbbra is a szovjet gazdasági és katonai segítségre hagyatkozni, mert attól tartanak, hogy ez fokozódó függést jelentene a Szovjetuniótól. Másrészt pedig ideológiai viták vannak a gazdaság fejlesztésének üteme körül és arról, hogy milyen intézkedésekkel tartsák szemmel és befolyásolják a népet a független szocialista gazdaság felé vivő úton. A modernizálásnak a kommunizmus sajátos kínai formájához kell vezetnie, nem pedig a Nyugathoz való közeledéshez. A "nagy ugrás" végül is a kínai sztálinizmus kezdete volt; a feszített ütemű sztálinista iparosítás programja egy, még Oroszországnál is elmaradottabb országban.