A városháza épülete a történelmi városrész egyik kiemelkedő alkotása, mely a romániai műemlékek listáján is szerepel. A Körös-parti város híres építésze, ifj. Rimanóczy Kálmán által tervezett impozáns ingatlan felújítását 2019-ben kezdték el. Ennek során
az épület visszakapja eredeti, a jelenleginél sokkal díszesebb kinézetét és közigazgatási funkciói mellett turisztikai látványossággá is válik.
Megnyitják a főbejáratot látogatók számára, de a turisták a díszes előcsarnokot és lépcsőt, az első emeleti folyosót, a dísztermet, a Rimler Károly városépítő polgármesterről elnevezett kistermet – mely sokáig az aktuális polgármester irodája volt –, illetve egy szomszédos termet is megcsodálhatnak.
Már kicserélték e az épület főhomlokzatának ablakait, a
földszinten és az első emeleten felújították a melléklépcsőket, helyreállították
a falak és a mennyezet eredeti díszítését.
Az előcsarnokba, folyosókra és díszlépcsőre visszakerültek a karos gyertyatartók és a mozaikpadlót is helyreállították. A díszteremben az eredeti faldíszítések aranyozása zajlik.
A restaurálás után aranybevonatot kap a helyiség hatalmas csillárja is. Ennek leeresztése nem volt könnyű feladat, hiszen súlya 2,5 tonna, 2 méter magas, míg az átmérője 4 méter.
A városi közgyűlés tagjainak ülőhelyeit az eredeti tervek szerint amfiteátrumszerűen, félköríves formában építik vissza. A díszteremben látható két nagyméretű festmény – amelyek közül az egyik a Luxemburgi Zsigmond magyar és Jagelló Ulászó lengyel király nagyváradi találkozóját, a másik a várost megszálló román hadsereg 1919-es bevonulását ábrázolja – a várban kialakított városmúzeumba kerül. Helyükön ugyanezen festmények lesznek, de az eredeti, a jelenleginél nagyobb méretben.
Az épület múzeumként szolgáló helyiségeibe korhű bútorzat kerül.
A város főterén álló, Nagyvárad egyik jelképének számító, impozáns városháza kívülről is visszanyeri eredeti arculatát. A főhomlokzat fölé visszaépül az a kis torony, amely 1944-ben égett le, s melyet a tetőzet újjáépítésekor nem állítottak helyre.
A Sebes-Körös partján álló városháza épületét 1904-ben adták át. Tervezője a város több szecessziós palotáját is megálmodó ifj. Rimanóczy Kálmán.
Forrás és fotók: Krónika.ro