A versenyre megkötések nélkül nevezhetnek a tavaly bemutatott magyar filmek alkotói és gyártói. A szervezők hat kategóriában − diákfilm, dokumentumfilm, természetfilm, kisjátékfilm, TV film és játékfilm − várják a jelentkezéseket a cinematographerawards.hu oldalon március 5-ig.

A diákfilm kategória versenyzőinek idén is lehetősége lesz elnyerni Magyarország legértékesebb diákfilm-díját, a Sparks Kft. − Panavision filmes kameracsomag különdíját, amelyet 2005-ben Zsigmond Vilmos (1930-2016) alapított és támogatott élete végéig.

A rendezvény alapítói 2004-ben azt tűzték ki célul, hogy felhívják a figyelmet a magyar operatőrök közösségének legkiválóbb tagjaira, azóta minden évben hagyományos díjátadón választják ki a kiemelkedő teljesítményt nyújtó hazai operatőröket.

Novák Emil, a HSC Stábiskola igazgatója és Romwalter Béla, a Kovács László-Zsigmond Vilmos Operatőr Verseny alapítója a 2004-ben Novák Emil által alapított Aranyszem Fesztivált 2018-ban nevezték át a magyar operatőriskola két kiemelkedő alkotójáról.

A rendezvény fő támogatói a Nemzeti Filmintézet, a Magyar Művészeti Akadémia és a Sparks Kft., az esemény technikai támogatói pedig a Schwindl Kft. és a Two Men's Show Lighting.

Kiemelt kép: Pixabay