A Filharmónia Magyarország 2021. szeptember 12. és 19. között rendezi meg a 15. Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraversenyt, amelyre április 15-ig várják a jelentkezéseket.

A versenynek a Zeneakadémia ad otthont. A zsűri tagja lesz mások mellett Olga Kern és Vásáry Tamás. A díjat nyert versenyzőknek a fellépési lehetőségek mellett pénzjutalom is jár, a fődíj 30 ezer euró. A 2021-es verseny repertoárjában kötelező és szabadon választott darabok is szerepelnek, lehetővé téve a versenyzőknek saját zenei világuk megmutatását. A versenyanyag gerincét Liszt Ferenc munkásságának ikonikus művei alkotják, de átiratok is helyet kaptak a programban.

Cziffra György világhírű magyar zongoraművész
2021-ben lenne 100 éves, előtte tisztelegve a versenyanyagban Liszt-műre
reflektáló Cziffra-átirat is helyet kapott, valamint a Saint-Saens-évforduló
aktualitása kapcsán olyan darab is, amely Liszt Ferenc átiratában készült a
francia zeneszerző művére. Az előválogató anyagába Bach- és Haydn-művek is
bekerültek.

A Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny az Alink-Argerich Foundation tagja, a hazai és a nemzetközi zenei élet legrangosabb versenyei közé tartozik, hagyományai 1933-ig nyúlnak vissza. Első alkalommal Fischer Annie volt a verseny győztese.

Nyitókép: Liszt Ferenc. Fotó forrása: mult-kor.hu.