Már próbálnak a Cigányszerelem sztárjai

Egyéb

Pénteken Budapesten tartották a Cigányszerelem - a 2009-es Szegedi Szabadtéri Játékok nyitóprodukciójának - olvasópróbáját. A 80 millió forintos költségvetésű megaprodukció - ahogyan Bátyai Edina, a Szabadtéri igazgatója nevezte az előadást - a szegedi operettjátszás következő mérföldköve lesz. Alföldi Róbert és Eszenyi Enikő nagysikerű Kálmán Imre-rendezése után Béres Attila, a Budapesti Operettszínház főrendezője varázsol a Dóm téri színpadra egy előadást, Lehár Ferenc művét a már megszokott sztárparádéval és show-elemekkel.

 
Daróczi Sándor díszlettervezővel egy varázslatos színpadképet álmodtak meg a buja, szenvedélyektől fűtött történethez, melyben az egyik leglátványosabb elem a 112 ezüstszürke nyírfából álló, titokzatos erdő. "Bár sok munka vár ránk, mégis azt mondom: nem lesz nehéz - biztatta a színészeket a rendező. "Mire megérkezünk Szegedre, már csak össze kell rakni a darabot, mint egy puzzle-t." Az előadás világáról annyit árult el: megfogalmazódott benne egy Kusturica-féle színes, zajos, bájos cigányvilág, keverve a '30-as, '40-es évek hangulatával.
 
A Cigányszerelem koreográfusai Szögi Csaba és Bodor Johanna lesznek, akiknek több tucat táncost kell irányítaniuk a monumentális forgószínpadon. Silló István karmesternek se lesz egyszerűbb a dolga, hiszen egy 80 tagú kórust és a szimfonikus zenekart kell kordában tartania, amellett hogy cigányzenészek is lesznek a színpadon. A jelmezeket Velich Rita tervezi: kalotaszegi ruhákban gyönyörködhet majd a közönség.
 
A Cigányszerelemben olyan népszerű prózai színészek játszanak, mint Bodrogi Gyula, Stohl András, Gesztesi Károly - aki Kutula cigányvajdaként "aranyba borul" az előadás kedvéért: aranyfogakat és több kilós fukszokat kap -, Hollósi Frigyes, Molnár Piroska és Kovács Patrícia, valamint olyan operisták, mint Rácz Rita, Kiss B. Attila, Vadász Zsolt és Frankó Tünde.
 
A szegedi próbák június 18-án kezdődnek, addig a fővárosban készülnek a színészek a nyári előadásra. A közönség négy alkalommal, július 3-án, 4-én, 10-én és 11-én láthatja a produkciót a Dóm téren.