Már százezren látták a Varázshegyet
A Varázshegyben bemutatott száz különféle állatfaj közül a csupasz turkálók (más néven csupasz földikutyák vagy sivatagi vakondkutyák), a levélvágó hangyák, az elefántorrú cickányok és az őstenger lakói a legnépszerűbbek, de sokan kíváncsiak a madárpókokra is. A modellek közül az életnagyságú, húsz méteres ámbráscet nyerte el leginkább a látogatók tetszését, de nagy sikere van a neandervölgyi családnak is.
A Varázshegy 16 tematikus térben, összesen 3200 négyzetméteren mutatja be az élet múltját, jelenét és jövőjét, valamint az ember és a természet több ezer éves kapcsolatának történetét állatok, interaktív játékok és modellek segítségével.
A százesztendős Nagyszikla belsejében található létesítmény az utóbbi idők egyik legnagyobb fejlesztése az állatkertben. A beruházás teljes összege több mint 1,3 milliárd forint volt, amelyből 896 millió forint származott európai uniós támogatásból, 250 millió forintnyi forrást pedig a főváros biztosított.