Már több mint kétezren regisztráltak az ingyenesen megtekinthető Feszty-körképre

 

Az ópusztaszeri Szent István-napon idén először "Kóstolja meg Csongrád megyét!" gasztroutcával várják a családokat, akik Csongrád megyei ételeket ízlelhetnek majd. Igazi ízkavalkádra lehet számítani, hiszen lesz kecskesajt, bor, füstölt húskészítmények, fűszerek, méz, de még marcipán is - írják a szervezők.

 
A gasztronómiai élvezeteket fokozhatják azok, akik ellátogatnak az élő skanzenbe, ahol a kemencékben finom, hagyományos módon készített kovászos kenyerek sülnek, sőt meg is tanulhatják a mesterség minden lépését. Mindenkit arra buzdítanak a szervezők, hogy látogassák a látványpékségeket, kapcsolódjanak be a kenyérsütésbe, és végül kóstolják meg, hogy mit sütöttek ki.

Lesz még népművészeti és kézműves kirakodóvásár és négy helyszínen gyermekprogramok. A többi között zenés játszóház, nomád játszótér, kézműves foglalkozások nemezeléssel, rovással, kovácsolással, de íjászkodni is lehet a Nomád Parkban. A Betyárfészeknél középkori lovagi tábor várja a kicsiket, ahol ki is próbálhatják, hogy milyen volt a középkori haditechnika és fegyverarzenálé.

A parkban és a Szeri Csárdában a Jávor Pál Nemzeti Czigányzenekar húzza majd a mulatós talpalávalót.