 |
? Miért jutott eszébe, hogy új hangszert készítsen?
? Úgy húsz éve többször jártam Erdélyben, főleg Gyimesben, és annyira megtetszett az ottani rendkívül szép, gazdag, egyedi hangzású erdélyi furulyajáték, hogy én is elkezdtem furulyán játszani. De ezek a hangszerek általában elég kicsik, én pedig szerettem volna egy nagy testű, mély hangú darabot, csakhogy ilyet nem nagyon lehet kapni. Ezért csináltam egyet magamnak, egy sima, hatlyukú hangszert. Jól sikerült, tetszett a hangja, csakhogy ennél fogva jött az igény, hogy milyen jó lenne nemcsak gyimesi zenéhez használni, hanem mondjuk a zenekaromban is? Csakhogy az erdélyi furulyákon modális vagy pentaton hangsorokban játszhatóak a dallamok, vagyis a hangszer nem kromatikus ? az én szerzeményeim esetében viszont megesik, hogy egy dalon belül akár több hangnemváltás is előfordul, és lehetetlen folyton hangszert cserélni. Ezért elkezdtem bíbelődni vele, billentyűket tettem rá, tíz évig variálgattam. Egy hangszerész ismerősöm készítette el azt a billentyűt, amelyiket én nem tudtam. Volt, aki azt kérdezte, mi van, csinálsz egy fuvolát? Igaz, hasonlít, de a hangja egészen más, sokkal ősibb, és bármilyen hangnemben megszólaltatható. Ezt tulajdonképpen már másfél éve használtam, amikor találtam otthon egy sötét, egzotikus fából álló kétrészes, hangolható hangszert, amelyet már a ?prototípus? szerint alakítottam át. A végeredmény egy hangolható, kromatikus hangszer valahol a furulya, a szaxofon és a fuvola között. Ezt mutattam be a koncerten.
? Úgy szólt a hangszer a lemezbemutatón is, ahogyan szerette volna?
? Igazából nem volt tétje, hiszen az első darab már bevált, ennek csupán a hangszíne más egy picit, mivel más a faanyag. De igen, ez is helytállt.
? Miért lett a neve fuhun?
? A ?fújás? szóból jött a fu, a hun pedig azért, mert amikor Kínában jártam, rájöttem, hogy az a fajta furulya, amelyet Erdélyben használnak, Kínában is megvan. Az arabok, a dél-amerikaiak, a japánok másfélét használnak, vagyis biztos, hogy a mi furulyánk ázsiai, érzésem szerint hun eredetű hangszer. Azt gondolom, a végeredmény olyasmi, mint a mai cimbalom: annak is volt egy alapja, amelyet aztán Schunda és Liszt továbbfejlesztettek univerzális, többféle műfajban használható koncerthangszerré. Úgy érzem, a fuhunban is megvan ez a lehetőség. A levédését is tervezem, ezért is kellett neki nevet adnom.
 |
? Nem tévesztett pályát? Ha jól tudom, már gyerekként is citerát épített magának?
? Nem, nem tévesztettem pályát, ebben biztos vagyok. De ha újra kellene kezdenem, és valamiért nem lehetnék zenész, hasonló foglalkozást választanék, talán hangszerkészítő lennék. Legalábbis asztalos.
? Kis túlzással talán így is nevezhetjük hangszerkészítőnek, hiszen azt mondta egyszer, gyakorlatilag mindegyik hangszerén változtat valamit.
? Ez szinte minden zenésszel így van. Mi különösen, hiszen a szaxofon esetében például nem mindegy, milyen a fúvóka, amely megszólaltatja a hangszert. Eleve van belőle többféle, de az ember egy-egy új darabot kézbe véve mégis általában azt érzi, hogy jó lenne, ha mondjuk élesebb lenne a hangja. Olyankor vagy elviszi olyanhoz, aki ért hozzá, és megcsináltatja a változtatást, vagy ? mint én már többször is ? nekilát maga. Volt, hogy a végeredmény csak rosszabb lett, de ma már elég jól megy.
? Talán azért is van szüksége mindig újabb hangszerre, mert mostanában mintha egyre többféle formációval játszana együtt. Tudatosan keres újabb és újabb zenéket, hogy beépítse a sajátjába, vagy egyszerűen csak mostanában több hatás éri más zenekarok, előadók részéről?
? Az utóbbi években egy kicsit nyitottabb lettem, korábban nem vállaltam mást, csak amit a magam világába illőnek, csak amit én jónak tartottam. Akkoriban így gondolkodtam. Ma inkább úgy vagyok vele, ha valahová hívnak vendégként, akkor azt általában elvállalom: ha azt érzik, hogy az én zeném hiányzik onnan, szívesen megyek. Aztán persze időnként belefutok olyasmibe, ami nem úgy alakul, ahogy szeretném. Úgyhogy lehet, kicsit visszaveszek a vendégeskedésből. Szerencsére legtöbbször jól alakulnak a dolgok, például tagja vagyok Said Tichiti marokkói formációjának, ebben örömmel játszom, mert érdekel a dél-marokkói zenei világ a maga fekete-afrikai hatásaival, ritmusaival. Szeretnék például ritmikailag fejlődni, és ez a zene segít ebben amellett, hogy nagyon szép, gazdag, szívből jövő muzsika, amelynek atmoszférája van.
? Esetleg ez a következő irány? Nem lenne benne semmi meglepő, az előző lemezén épp indiai-pakisztáni dallamokat dolgozott fel.
? Igen, csak egy dal erejéig, bár továbbra is nagyon tetszik a pakisztáni zene. Ahogy azt sem, a marokkói muzsikát sem akarom beépíteni a saját zenémbe, inkább csak szeretnék helytállni abban a formációban is. A saját zenémben maradok azon az úton, amelyen eddig, a magyar népzenében még rengeteg lehetőség rejlik.
 |
? Mi fogja meg egy zenében, mitől lesz érdekes?
? Pár napja például a Goethe Intézet kávézójában egy talán afrikai, egyszerű, két hangszerre épülő, ősi zenére figyeltem fel. Az fog meg, ami nagyon kifejező, de egyszerű. Az ősi, archaikus zenék sugároznak valamilyen természetes, egyszerű, szép energiát: olyan, mintha először hallana az ember zenét. Mondhatja erre, hogy a jazz minden, csak nem egyszerű. Igen, a jazz bonyolult, nehéz megfogalmazni, miért szeretem mégis, de azt hiszem, annak az energiája fog meg. Ez persze nagyon személyfüggő, mert ahhoz, hogy a jazzt élvezni lehessen, ismerni kell ezt a fajta kultúrát, erősebben bele kell kapcsolódni.
? Itthon megvan ez az akarat a közönségben, hajlandók mélyre ásni magukat a jazzben?
? Van közönsége a műfajnak, bár az is rétegződik természetesen, hiszen a jazz is nagyon sok ösvényen fut, nagyon sok mindent magába olvaszt. Itthon mindegyik válfaja megtalálható, bár a legtöbb zenekar kicsit könnyebben érthető, befogadható mainstream jazzt játszik, a közönsége is ennek a legnagyobb. Nyugaton persze jobb az arány, de ott régebben elfogadták a jazzt, nálunk sokáig tiltott műfajnak számított, és ennek még vannak utóhatásai.
? Zenésztársakat mennyire egyszerű találni?
? Nem az, mert amit az én zenekarom játszik, az pont nem mainstream, így kevesebb az olyan zenész, aki szívesen bekapcsolódik ebbe, és jól is tudja játszani. Például év elején Szandai Mátyás, aki régóta tag volt, úgy döntött, Franciaországban próbál érvényesülni, és a helyére nem volt könnyű új bőgőst találni. Végül sikerült, Hock Ernő személyében.
? Új ember, talán új hatásokat is hoz ? gondolkodik már az új albumon?
? A legutóbbi lemez, bár még csak most jött ki, már a múlt, hiszen változtatni már nem lehet rajta. Így persze gondolkodom, azért is, hogy frissüljön a repertoár, hogy ne unjuk meg. Az utóbbi időben keveset játszottam szopránszaxofonon, és most szeretnék többet, ezért erre ötletelek. Ami eszembe jut, azt kipróbáljuk a zenekarral, ha nem vetjük el, faragok rajta egy kicsit, próbáról próbára, koncertről koncertre csiszolgatjuk, aztán úgy egy év múlva talán készen lesz egy új lemeznyi anyag. Addig persze mindig teszünk hozzá valamit, hiszen mindenféle muzsika, még a kötött klasszikus zene is akkor jó, ha él, ha az adott pillanatban születik meg. Ha csak unottan lejátsszák mindig ugyanúgy, fölösleges volt felmenni a színpadra.
