Maratoni társasjáték tesztelésre készül a Mensa HungarIQa

Egyéb

(MTI) A kiadók idén 22 magyar nyelven megjelent társasjátékot neveztek be a versenyre, amely így meglehetősen nagy kihívás elé állítja a tesztelőket: ha ugyanis a résztvevő mensások minden játékkal legalább egyszer szeretnének játszani, akkor mintegy 15 órára lesz szükségük. A kiemelkedően magas intelligenciahányadossal rendelkező emberek nemzetközi szervezetének magyarországi klubjaként működő Mensa HungarIQa ezért idén kétnapos versenyt hirdetett.

 
A résztvevők december 10-én reggel tíz és este nyolc óra, valamint másnap délelőtt tíz és délután öt óra között fogják tesztelni a benevezett játékokat. A tesztelők egy-egy kérdőívvel felszerelkezve látnak majd hozzá az általuk elvállalt játékokhoz, amelyeket egyebek között az érdekességük és a kivitelezésük, megjelenésük alapján fognak értékelni ? mondta el a klub egyik tagja.
 
A minősítéseket zsűri fogja összesíteni. Vasárnap este hat órakor pedig egy díjátadó keretén belül fogja odaítélni a legjobbnak járó "A Mensa társasjátékverseny győztese" címet. Az idén harmadik születésnapját ünneplő versennyel párhuzamosan egy Társasjáték Fesztivál is helyet kap a fővárosi KöKi épületében, ahol a látogatók bátran kipróbálhatják a gyakran bonyolultnak tűnő, ismeretlen játékokat.
 
A fesztiválon az előzetes regisztráció fejében bárki összemérheti tudását a többiekkel egy, vagy akár több játékban is. A vásáron a játszásért kapott játékpénzből gazdálkodhatnak a látogatók, és tombolát is vásárolhatnak. A fesztivált vasárnap este nyolc óráig, valamint hétfőn reggel tíztől este nyolc óráig kereshetik fel az érdeklődők.
 
A tavalyi győztes ? megosztott első helyen ? két stratégiai játék, a magyar fejlesztésű CubiCup, valamint a briteket dicsérő Kamisado voltak.