Marczi Gábor: A Pécsi Kesztyű lelke az emberi kéz

Kérlek, fejtsd ki, milyen szellemiség kikristályosodása a Pécsi Kesztyű?

1861-ben Hamerli János alapította a Pécsi Kesztyűt, aki az Osztrák–Magyar Monarchiában és Németországban tanulta meg, hogyan kell a világ legjobb kesztyűit csinálni. Mindent megtartottunk abból, amit ő akkor tanult: ma is ugyanúgy készítjük a kesztyűket, és hiába telt el sok idő, ma is a világ legjobb kesztyűit tudjuk megalkotni azzal a tudással. A Pécsi Kesztyű megmaradt, azonban megváltozott az emberek befogadókészsége és hozzáállása – az egy életen át hordható, természetes alapanyagból előállított minőségi kesztyű versenytársa lett a kőolajból készített kötött vagy igazi kesztyűst sosem látott kínai kesztyű.

2008 óta számos válságot megélt az ország, ami vállalkozóként nehéz helyzetek elé állított és állít akár ma is. Viszont, bármiféle nehézséget élek is meg, elég, ha odamegyek ahhoz a vitrinhez a Pécsi Kesztyű Múzeumban, ahol az 1930-tól ’45-ig tartó időszakban készült gyönyörű, talán mind közül a leggyönyörűbb kesztyűk láthatók. Megállok előtte és erőt merítek abból a fenséges szépségből, amit akkoriban, a világválságot követően – amikor sokan éhen is haltak a nyomorban – képesek voltak megalkotni az emberek. Sőt, nemcsak hogy erőt merítek belőle, a vitrin egyfajta társként megoldásokat súg nekem. Ezt is jelenti az elmúlt 165 év erős, megtartó gerince.

Miként tudnád megfogalmazni a Pécsi Kesztyű lelkét?

A Pécsi Kesztyű lelke az emberi kéz. Az én szememben nincs túl sok csodálatosabb dolog az emberi kéznél. Meglátásom szerint az emberi kéz az, ami lehetőséget adott az emberiségnek arra, hogy a mai szintre fejlődhessen. A homo habilis kétmillió évvel ezelőtt pontosan ilyen képességű kézzel rendelkezett, miközben a régészeti anyagok alapján kijelenthető, az agyában nem voltak olyan szektorok, amik alkalmassá tették volna őt a beszédre. Ha megnézünk egy természetfilmet, mit látunk? A négy lábon járó állat szájában van a kölyke vagy az általa éppen elejtett zsákmány – mint tudjuk, teli szájjal nehéz beszélgetni a többiekkel.

Aztán eltelt további pár százezer év, a homo sapiens elkezdett gondolkodni a gondolkodásról, majd ezt követően és ebből adódóan kialakult a mai ember kulturális sokrétűsége.

Ez alapján kijelenthető, hogy a kéz az emberi értelem és az értelmes élet szimbóluma?

Számomra mindenképpen. A kesztyű kapcsán pedig egy háromosztatú rendszert képzeljünk el, ami az agy, elme és filozófia hármasához hasonló. Az agy, elme, filozófia, valamint a kéz, kézművesség, kesztyű hármasa párhuzamba állítható.

Hogyan tudjátok életben tartani az örök érvényűnek szánt Pécsi Kesztyűt ma, a „könnyen jött, könnyen megy” típusú fast fashion világában?

A Pécsi Kesztyű kézzel készül, nem is akármilyen kezek által: a legfiatalabb dolgozónk harmincéves gyakorlattal rendelkezik, a többiek negyven, ötven vagy annál is több éve vannak velünk. Stefi néni 84 esztendősen heti háromszor bejön hozzánk és varr valamit minden kesztyűnkön. Szerintem a kézművesség támogatásával és fenntartásával megoldható lenne, hogy az összeomlás elkerülésével fenntartsuk a fogyasztási kultúránkat. A gépek által kőolajból gyártott műszálas kesztyű mindenféle kontroll nélkül, hatalmas mennyiségben ömlik a piacra. Ezek a kesztyűk hamar tönkremennek, tehát sok kell belőlük, viszont – mivel műszálasok – nem bomlanak le. Így ez tulajdonképpen hulladéktermelés. Én azt kérdezem: minek ennyi erőforrást pazarolni? Miért nem értékeljük helyükön az erőforrásokat? Jelenleg sajnos olcsóbb a kőolaj, mint az emberi élelmezésre tenyésztett és feldolgozott állatok után fennmaradó, fel nem használt bőr. Szörnyű, de valós tény: az emberi élelmezésre tenyésztett állatok bőrének csupán tíz százalékát dolgozza fel a divatipar, a maradék kilencven százalék a szemétben landol.

A cégek százmillió dollárokat költenek arra, hogy új kőolajmezőket kutassanak fel, kizsákmányolják a Földet és mindezt a közös adónk általi támogatásból teszik. Ha ugyanezt a pénzt az élelmiszer-termelésnél fennmaradó bőr feldolgozására költenék, akkor csodás, bőrből készült ruhadarabok készülnének és ragyogóan zöld, környezetbarát lenne ez az iparág. Ugyanis ezek a darabok lebomló termékek lennének, amik a műszálassal ellentétben nem állnának időtlen időkig műanyag, lebomlásra képtelen szeméthalmokként a föld fölött és a föld alatt, hanem elporladva földdé válnának. Én visszaadom a kesztyűket a természetnek – leszámítva a cérnát, azt sajnos nem merem pamutra cserélni, mert a pamut rettentő könnyen elszakad.

Örök garanciát nyújtasz a Pécsi Kesztyűkre. Ez mit jelent egészen pontosan?

Ha a vevőink minden évben visszaküldik hozzánk a kesztyűiket, akkor minden évben felújítjuk őket. Ez a folyamat kötelező szervizként ismert például az autóknál, de én kiterjesztettem. Ha egy vevő harminc évig küldi a kesztyűjét, harminc éven át újítjuk fel. Évek óta csináljuk ezt, és egyre több ember hiszi és fogadja el, hogy ezt nemcsak mondjuk, hanem meg is valósítjuk.

Mesélj a kilenc éve általad alapított Pécsi Kesztyű Múzeumról!

A történet ott kezdődik, hogy Déri János – a pécsi kesztyűgyártás történetének elismert szakértője és kutatója, aki szerzőként hozzájárult a Pécsi Kesztyűről szóló szakirodalomhoz – a nagy pécsi szocialista kesztyűgyárban összegyűjtötte a Pécsi Kesztyű történetét és ereklyéit. Újsághirdetésben hívta fel az emberek figyelmét arra, hogy a gyár felvásárolja a relikviáikat.

Ezekből nyitott egy múzeumot, de mivel sem az akkori legnagyobb dél-dunántúli exportáló cég, a HUNOR Pécsi Kesztyű- és Bőrruházati Vállalat, sem a városi tanács, sem a megyei tanács nem volt képes Pécsett helyet biztosítani ennek, a siklósi várbörtönben nyitotta meg. Míg a siklósi várat felújították, Déri János odaadta a relikviákat a Janus Pannonius Múzeumnak, ami becsomagolta és hat éven át dobozokban tartotta őket. Bármivel próbálkoztunk, nem sikerült elérnünk, hogy kinyissák ezeket a dobozokat. Próbaprojektként édesapám, Marczi Mihály, aki 65 évig dolgozott pécsi kesztyűsként, összegyűjtötte és bemutatta önálló kiállításként az 1948 utáni Pécsi Kesztyűt. Végül a saját kockázatomra és felelősségemre egyesítettem ezt az anyagot a korábbi JPM-gyűjteménnyel, azóta a Ferencesek utcája 17. szám alatt látható a Pécsi Kesztyű Múzeum, ami ezt megelőzően soha nem létezhetett Pécsett. Ez nemcsak nekem óriási öröm, hanem a látogatóink is mindig fellelkesedve járják végig a termeinket.

Címlapfotó: Marczi Gábor a Pécsi Kesztyű Kft. ügyvezetője. Fotók: Hegyi Júlia Lili/Kultúra.hu