?Fertály óra múlva itt vagyok? ? hever a felirat egy lócán a kosárfonóban. A takaros parasztházban egy fiatal asszony fonja a kosarat vesszőből, mellette tejfölszőke hajú kislány áll meredten. Hiába próbálja őt szóra bírni mindenki, egy szavát sem hallani. Olyan, mintha egy Albrecht Dürer festményből lépett volna ki. Alkalmi kísérőnk, Kerge rikácsolására ocsúdunk csak fel. A Bikalon idén áprilisban megnyitott középkori faluban minden korhű: a román építészeti stílusjegyeket viselő házak, a kövezet, a kanyargós, dimbes-dombos kis utcák. Na és a színészek is, akik reneszánsz hercegnőnek, pajzán papnak vagy éppen cigány javasasszonynak öltöznek be. Az ember ha akarja, ha nem, részesévé válik a játéknak.
? Áldást adok nektek, és igaz szerelmet ? kiáltja kacagva a jósnő, miközben vörös rózsák szirmait szórja az összesereglettekre. Hatalmas sáljával körbetáncolja őket, aztán tovább suhan. Egy kis sarokban barna ruhás férfi furulyázik lehunyt szemmel, élvezi a reneszánsz zenét, a bámészkodók pedig kezdik megszokni a látványt: itt senki sem az, akinek látszik.
? Ízlik a kalács? Tömjed, csak tömjed, te meg gyere, egyél pogácsát, nézd, a kovácsmestert, hogyan önti a vasat! ? utasítja az embereket Kerge.
És máris a kovácsműhely előtt találjuk magunkat, ahol egy hosszú hajú férfi patkót kalapál éppen, másfél méterre felcsapó lángnyalábok között. A kis helyiségben még mindig halljuk az éles csattogást, és gyönyörködünk a kovácsoltvas gyertyatartókban, fekete rózsákban. Elmélázni egy pillanatra sem lehet, esemény eseményt követ: hosszú, sötétbarna hajú parasztlány veszekszik éppen Kergével.
? Hé, te! Már megint kinek csapod a szelet? Megcsalsz, mi? ? ripakodik rá, csípőre tett kézzel a lány. Aztán megbékélnek, és egymásba karolva mennek tovább az ?Apródképzőbe?, ahol már készülődnek a színészek az előadásra.
A hűvös terem félhomályában, Boccaccio műveiből átírt jeleneteket adnak elő, amelyek pajzának, buják, és mulatságosak. ?A lovaggá lett fiú? történetébe még a közönséget is bevonják: egy kislány megmutatja a főszereplőnek, hogyan kell fekvőtámaszt csinálni, egy extrovertált nő pedig a kardforgatás tudományát imitálja, megküzd a páncélos lovaggal, a rövid antré végén pedig le is fejezi.
? A fül és az agy közötti távolságot sikerült leküzdenem ? meséli lelkesen az élménybirtok tulajdonosa, Kollár László. Egyelőre a bevételek nem fedezik a kiadásokat, az egymilliárd forintos hitelt törlesztjük, ám az innen csillogó szemmel távozók arca bőven kárpótol bennünket. Nemrég egy nyolcvanas éveiket taposó brazil házaspár utazott le, kifejezetten a bikali élménybirtok miatt ? teszi hozzá.
Kerge ? aki egyébként polgári nevén Király Róbert színművész ? ismét tovább tereli a sereget, ezúttal a lovagi tornára. ?Trombita harsan, dob pereg?, vörös, kék, és sárga színekben pompázó, palástot viselő lovagok suhannak el a publikum előtt szélsebesen. Egyikőjük magabiztosan áll fel barna paripája hátára, hosszú, fekete ostorát csattogtatva. Gyors egymásutánban mutatványoznak, vágtáznak keresztbe-kasul, célpontra dobnak késsel és dárdával.
Az eddig 26 ezer látogatóból még senki sem panaszkodott, sőt. A középkori hangulatot élethűen visszaadó faluból az ember élményekkel és energiával feltöltődve lép ki a kapun, amely a XXI. századba nyílik ismét.
És szinte látni, ahogy a távozók legszívesebben magukra öltenék a feliratot: ?Fertály óra múlva itt vagyok.?
