Én ugyan nagy rajongója vagyok a történelemnek, de amióta kinőttem a kamaszkori romantikából, egyre kevésbé szeretem történelmi múltunk bemutatásának hagyományos kereteit. Királyok, háborúk, forradalmak, diktátorok… – ugyan miért érdekes mindez? Sokáig úgy gondoltam, a múlt kulcsa a gazdaság- és társadalomtörténet. Hogy mi miért történt, miféle érdekek, szándékok, remények és félelmek rejlenek egy-egy esemény mögött, sokkal érdekesebbnek tűnt, mint bármi más. Ám amióta rájöttem, hogy lényegében semmi esély sincs arra, hogy tanuljunk a múltból, azóta a történelem mozgatórugóinak feltárását is inkább afféle kultúrhistóriai ásatásnak tartom. Úgy vagyok vele, mint Bátky János a mágiával. Hiába volt széles jártassága az okkult tanok terén, tudta, mennyit érnek az ismeretei. Amikor Owen Pendragon (Gwynedd tizennyolcadik earlje) rákérdezett, hogy mivel foglalkozik, Szerb Antal hőse így felelt: a fölösleges tudományok tudora vagyok.
Van azonban a történelemnek egy korántsem fölösleges eleme: a tudomány és a technika története. Nem fölösleges, és ezzel kapcsolatban hadd meséljem el: hiába állt tőlem nagyon, nagyon távol minden reáltudomány az általános iskolában és a gimnáziumban, ma azért sok hasonló szaktudományos munka mellett csak ott van a polcomon Simonyi Károlynak A fizika kultúrtörténete című, bitang vastag könyve. Ha úgy érzem, összezavarodtam a nap nap után ránk zúduló tudományos információtömegben, csak lebillentem onnét a termetes jószágot, és megpróbálok a segítségével rendet vágni a tudományos világkép kusza rengetegében. (Persze így magunk között bevallom, a dolog nem mindig vezet eredményre. A rendteremtés vagy sikerül, vagy nem, de amikor kudarcot vallok, akkor is eltöltekezhetem azzal a gyermekien csodálatos létbizonyossággal, hogy a világban rend van, és nem számít, ha én nem értem.)
Ráadásul a tudomány- és technikatörténetnek van a rendélménynél sokkal fontosabb eleme is: példát ad az útkeresőknek.
Azt értem, hogy a 19. században vagy a 20. század első felében, amikor a történeti irodalom úgy virágzott, mint a tavaszi rét, a szerzők elsősorban a katonai meg az állampolgári erények köré szőtték a múltról szóló elbeszéléseket, de azok az idők már messzire szálltak. Azt viszont egyáltalán nem értem, hogy amióta nyilvánvaló lett, hogy a tudományos és a technikai fejlődés gyökeresen át fogja alakítani az emberi életet, miért nem ez a kérdés került a múlt vizsgálatának középpontjába.
Mondjuk úgy, ahogy a most megnyílt, Álmok álmodói 20 – Világraszóló magyarok, világformáló találmányok című tudománytörténeti kiállításon láthatjuk a Millenárison. Itt jó hatszáz magyar tudós, felfedező és egyéb zseni munkásságát és találmányait láthatják az érdeklődők, ha bejárják a hatezer négyzetméteres kiállítást. Mondhatnám, hogy ez majdnem akkora, mint a Simonyi-könyv, de az a helyzet, hogy annál sokkal jobb. Nemcsak azért, mert tele van interaktív elemekkel – beharangozó szövege szerint több mint harminc interakció, százötvennél több digitális, továbbá mintegy hat és fél órányi vetített tartalom várja a látogatókat, ami egy könyvnél nehezen képzelhető –, hanem azért is, mert a fizikán túl mindenféle egyébbel is foglalkozik.
A szervezők hat plusz egy témába rendezték a magyar tudósok és feltalálók leleményes világát.
Áttekinthetjük például a mobilitással összefüggő felfedezéseket. Megnézhetjük Besenyei Péter műrepülő-világbajnok egyik repülőgépét, megismerkedhetünk a közlekedéstörténet számos magyar újításával, és megelevenedik a magyar vasúttörténet is.
De az én kedvencem egy 1915-ös Ford T-modell lett. Nem azért, mert Galamb József tervezte, és nem is a nevezetes futószalagmódszer miatt, hanem azért, mert tudom, hogyan kell beindítani. Steinbecknél olvastam, az Édentől keletre című könyvében. Mindjárt ide is másolom:
„Ma már el sem lehet képzelni, milyen nehéz volt akkor megtanulni, hogyan kell egy automobilt elindítani, járatni, kormányozni és üzemben tartani. (…) Nemcsak jó memóriát, erős kart, angyali türelmet és vak reményt igényelt, hanem bizonyos fokú varázserőt is. Gyakori látvány volt, amint valaki, mielőtt T típusú Fordját felkurblizta volna, a földre köpött, és varázsigéket mormolt.
(…)
A szerelő nagyot lélegzett.
– Nos, készen vannak? Gyújtás vissza, gáz előre. Gyújtás fel, gáz le! Most kapcsoljuk az akkumulátorra, balra, remélem, nem felejtették el, balra.
Búgás keletkezett, mintha valami óriási méh zümmögne.
– Hallják? Azt jelenti, hogy megvan a kontaktus a transzformátortekercsekkel. Ha ez nem megy simán, akkor sokat kell babrálni, még reszelni is, amíg sikerül. (…)
Most a kocsi elé lépett.
– Látják ezt a kurblit? És ezt a kis darab drótot, ami kiáll a hűtőből? Ez a szívató. (…) Megragadják a kurblit, így ni, és nyomják, amíg nem fog. Látják, hogy lefelé fordítom a hüvelykujjamat? Ha másképp fogom meg, és a hüvelykujjam rajta van, úgy elviszi, hogy no! Értik?
Nem pillantott fel, de tudta, hogy bólintanak.
– Most aztán vigyázat! – folytatta. – Benyomom és előrefordítom, amíg nem érzem, hogy megvan a sűrítés, akkor aztán… nos, akkor egyszerűen kihúzom ezt a drótot, itt, amíg érezni lehet, hogy már szívja a gázt. Hallják ezt a szívó hangot? Ez a szívató. De ne húzzák ki túlságosan, mert akkor túlságosan megszívja magát. Így hát most eleresztem a drótot, és úgy istenigazában megpörgetem, és mihelyt érzem, hogy megfogta, rohanok hátra, előre a gyújtást, vissza a gázt, aztán átnyúlok, és villámgyorsan átkapcsolok a mágnesre, látják, ide van írva: MAG, és máris kész!”
Lenyűgöző.
De vissza a kiállításhoz, mert nagyon elkalandoztam! És ugyanilyen lenyűgöző lesz. Itt van például az orvoslást és az élettudományokat bemutató része. A legnagyobb orvosegyéniségek között megtaláljuk korunk zseniális kutatóját, Karikó Katalint, bepillanthatunk a járványok elleni küzdelem történetébe, és még azt is kipróbálhatjuk, hogyan tudnánk laparoszkópiás műtétet végezni. (Tudják: pici seb, nagy felbontású kamera…)
Egy kicsit arrébb az infokommunikáció, valamint az ipar- és energiaszektor találmányaira csodálkozhatunk rá, aztán stilizált búzamezőn keresztül, százéves gőztraktort megcsodálva a legjelesebb magyar mezőgazdasági találmányokhoz, végül pedig A tér tudománya című kiállítási egységhez érkezünk, ahol a matematika, a repülés és az űrtudomány magyar eredményeit ismerhetjük meg. A jópofa lehetőségek egyikeként VR-szemüveg segítségével a Marson sétálhatunk.
És ha már a Mars szóba került, hadd meséljem el azt is, hogy most jelent meg Marx György tollából A marslakók érkezése című kötet. E könyvben (is) olvashatjuk, hogyan vélekedtek a Los Alamos-i atomkutató-intézetben a magyar kollégákról. Philip Morrison amerikai fizikus például így beszélt róluk:
„Önreprodukáló lények, akik a földi ember meglepően jó utánzatai. Kicsit furcsán néznek ki, és jellegzetességük, hogy okosabbak a földi embereknél. Hiába iparkodtak titokban maradni, leleplezi őket túlsúlyuk olyan területeken, mint a matematika, a fizika, a muzsika és a mozi. Egyszóval: ők a magyarok.”
Nem mesélek többet, mert a végén majd nem mennek el megnézni ezt a zseniális tárlatot, amelynek lényegét remekül foglalta össze múlt heti ünnepélyes megnyitón Gulyás Gergely, a miniszterelnökséget vezető miniszter: „Ez a kiállítás a megoldott problémák és a problémák megoldói, »az álmok álmodói« előtt tiszteleg. A magyaroknak rengeteg okuk van a büszkeségre, ha olyan találmányokra és felfedezésekre gondolnak, mint a gyufa, a nukleáris láncreakció, a C-vitamin és a magzatvédő vitamin, vagy olyan magyar tudósok alakjára, mint Puskás Tivadar, Jedlik Ányos, Szent-Györgyi Albert és Czeizel Endre.”
A február 15-én megnyílt tárlat a két évtizeddel ezelőtti Álmok álmodói kiállítás és a Millenáris megnyitásának huszadik évfordulójára készült, de természetesen az elmúlt két évtized magyar tudományos eredményeit is bemutatja.
Dankó Virág, a Millenáris ügyvezető igazgatója a megnyitón elmondta: húsz évvel ezelőtt a látogatók (egy év alatt nyolcszázezren nézték meg a kiállítást) szembesülhettek azzal, hogy világraszóló nemzet tagjai. A mostani kiállítás is hasonló élményt kíván adni és hasonló üzenetet közvetít. Kiemelt célja annak bemutatása, hogy a magyarok nemcsak a múltban voltak sikeresek, hanem ma is lehetőségük van arra, hogy világraszóló tudományos és technikai eredményeket érjenek el.
És ezzel el is jutottunk oda, ahova indultunk: íme, erről kell beszélnie a történelemnek.
Fotók: MTI/Balogh Zoltán
