„Én egészen másmilyen felnőtt volnék,
és annyi mindennek örülnék.”
(Janikovszky Éva)
Más. Milyen?
Bolondozni nem bolondság:
hogy örül, ki mindig józan?
Engem megrészegít minden,
és jól tudom, hogy ez jól van.
Ha felkelek és süt a nap:
pezsgő pezseg ereimben.
Ha zuhog a nyári zápor,
pityókosan placcsog minden.
Becsípek a kakaómtól:
fülig ér a szám utána.
Spicces vagyok tótól, hótól,
beugrom a pocsolyákba.
Nem kell koffein a naphoz:
ugrálok, és felébredek.
Székről lábam ha harangoz:
ritmust rúgdos, zenét szerez.
Bukfencezni a friss fűben
szokott-e egy komoly felnőtt?
Fekszik vígan patakparton?
Bámul-e még tornyos felhőt?
Örül-e, hogy szuszogni tud?
Hogy fütyülhet a világra?
Sütheti-e hasát a nap?
Mászhat-e még magas fára?
Becsíp még egy pohár víztől
futás után, forróságban?
Kótyagos-e az örömtől,
ha kint alhat hálózsákban?
Játszik életre-halálra?
Kész még minden vad kalandra?
Vagy már mindent előre tud
életében napról napra?
Nekem minden percem mámor,
bizserget a víg élhetnék.
Én akkor is bolondoznék,
ha búsképű felnőtt lennék!
Nyitókép: Janikovszky Éva. Fotó forrása: Janikovszky Éva Facebook-oldala
