Második világháborús katonasírokra bukkantak Marcaliban
Kárpáti Zoltán, a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat (KÖSZ) Dél-dunántúli Regionális Irodájának vezetője elmondta, hogy a májusban megkezdett feltárás során egy bronzkori település, valamint egy Árpád-kori falu temetőjének a nyomaira, a napokban pedig hadisírokra bukkantak.
Az utóbbiaknál - a Honvédelmi Minisztérium és a Hadtörténeti Intézet támogatásával - nem csupán exhumálás, majd újratemetés lesz az eddigi gyakorlat szerint, hanem rendhagyó módon régészeti módszerekkel aprólékos, részletes feltárás és dokumentáció készül a temetkezésről, az elesettek ruházatáról és egyéb részletekről.
A II. világháború alatt Marcali is része volt a németek Dunántúlt átszelő védrendszerének, a Margit-vonalnak. A KÖSZ régészei az akkori lövészárkokat, lövészállásokat és a helyben elesettek sírját találták meg. A hadisírok feltárása és az elhunytak exhumálása a napokban zajlik.