Ritkaságszámba megy, hogy egy húszas évei derekán járó szerző máris felhívja magára az irodalomkedvelők figyelmét. A budapesti születésű Regős Mátyás mégis ilyen fiatalon nevet szerzett magának az irodalmi életben. Műveit 2015-től olvashatjuk a többek közt az Új Forrás, a Vigilia és a Hitel hasábjain. 2017-ben elnyerte az Előretolt Helyőrség Íróakadémiájának ösztöndíját, és megkapta a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Kiváló Művész díját is. Első kötete 2019-ben Patyik Fedon élete címmel, Bereményi Géza ajánlásával látott napvilágot a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. kiadásában.
A Patyik Fedon élete különös, formabontó kötet, akár műfajteremtőnek is nevezhetjük.
Hogy ki ez a titokzatos nevet viselő főszereplő, létezik-e a valóságban, ez a mű olvasása közben hamar kiderül. Patyik Fedon a szerző alteregója, elképzelt hasonmása, akárcsak Kosztolányinak Esti Kornél. A különbség az író és avatárja közt hamar egyértelművé válik: Patyik Fedon bátrabb, sőt vadabb, bevállalósabb, életre készebb, elszántabb égi mása Regősnek, szóval olyan figura, amilyenné az író – hiába is vágyna lenni – soha nem lehet.
A kötet két részből tevődik össze, egy prózai és egy lírai félből.
Az epikus kezdet Patyik kalandjainak, a világról és benne az életről alkotott elképzeléseinek ad helyet, a második rész a hasonmás ígéretes költői szárnypróbálgatásait tárja elénk.
Ennek a különleges tüneménynek, Fedonnak már a születése is rendkívüli, természetfeletti eredetet sejtet: „Egy ferencvárosi kórházban láttak valami tündért, valami Szűzanyához hasonló égi lányt, ahogy hordágyon vitték a kórházba már halott testét. Szegény Fedont úgy kellett kivágni belőle.” A csecsemő maga is nagy feltűnést keltett, hiszen 8000 grammot nyomott, rőt hajat és elegáns barkót viselt.
Amikor Regőst egy videóinterjúban arra kérték, mondja el könyvének lényegét öt szóban, elsőként a gyerekkort említette. A kötet elbeszélője egy tíz év körüli kisfiú, az ő szemén át láthatjuk az eseményeket. A történések pedig félelmetesek, az ismeretlen és kiszámíthatatlan világtól való rettegésről árulkodnak. Ez a szorongás az, ami az elbeszélő lelkében védelmező gyanánt létrehozza a rettenthetetlen és egyben láthatatlan barátot, Patyik Fedont. Mi csillapíthatja az elemi erejű ijedelmet? Természetesen a bohóckodás, a groteszk események sorozata és a játék. S ha már játék, akkor elsősorban a focizásra gondolunk.
Ide kívánkozik az az életrajzi tény, hogy Regős elsőéves egyetemistaként barátaival megalapította az Erős Vár nevű keresztény futballklubot, ami a keresztény értékrend őrzését és a sportban nélkülözhetetlen fair play képviseletét tűzte ki célul. A Patyik Fedon és a futball című fejezetben erről a szenvedélyről olvashatjuk: „Annak fényében, hogy Fedon majd tökéletes labdarúgó volt, s hogyha elkezdett dekázni, ezerhez közelítve unottan hagyta abba, ez viszonylag meglepő lehet.” Továbbá: „Fedonnak lételeme volt a fodball, ezt randevúi bizonyítják, ha egy nő szellemi fölénybe vélt kerekedni fölötte, ő felsorolta az Aranycsapatot, ezzel mindent elintézett.”
Meghatározó eleme, fő ismérve ennek a kötetnek a történetmesélés, a sztorizás, az apró mozzanatokból összesűrűsödő epikus energia.
Fontos jellemzője, talán centruma a könyvnek a szabadságvágy kifejeződése. Az elbeszélő lírai én elfojthatatlanul vágyakozik, hogy megbénító kötelékek nélkül, a társadalmi konvenciók alól felszabadulva keresse és találja meg a neki rendelt boldogságot. Ennek a vágynak az inverzeként megjelenik egy reménytelen, láncok közt vergődő életlehetőség is.
Fedon versei közül az utóbbit talán a futószalag mellé béklyózott lélek közönyös-cinikus monológja fejezi ki a legjobban a Világuralom című versben:
„Megfeleltem
az állásinterjún
egy autóipari óriásvállalatnál.
Dicsőség lesz alkatrészt hordani,
autót összerakni és
a nagy pesti forgalomban
elnéző mosollyal bámulni
a kígyózó dugót”
Ahogyan az életben, úgy ebben a kötetben is egyszer bekövetkezik a vég, Patyik Fedon sem élhet örökké. Halálával a szerző lelkének egy darabja is elpusztul, csak így lépheti át a gyermekkorból a felnőttek világába nyíló küszöböt. A Fedon, az istenek előtti című záró darabban olvashatjuk: „Nézem a világ végét, városait és asszonyait a valódi ég alatt, a szobába nem megyek vissza nélküled, és a helyedre lépő isten ládájába belezuhog az eső.”
Így van ez, ha egy írói, költői karrier elindul.
A szerző harcol a lidérceivel, legyőzi őket, és a küzdelem végére izmosodó tehetséggel, erősödő írói egóval tervezheti meg, hogy merre induljon tovább, hogyan folytassa útját az első reménykeltő lépések után.
Nyitókép: Shutterstock/Ollyy
