A COVID-19 növekvő esetszámai miatt az Operában felfüggesztett próbafolyamatok hívták életre a Maszkabál Program névre keresztelt, fertőzésveszély nélkül lebonyolítható „operai mentőcsomagot”, amelynek célja, hogy a művészek egészségének fokozott biztosítása mellett se hagyja az intézmény közönségét operaélmény nélkül. A kezdeményezés részeként az Opera szeptemberben az Eiffel Műhelyház Bánffy Miklós terméből, októbertől pedig a Hevesi Sándor háziszínpadról közvetít Facebook-oldalán heti négy alkalommal ingyenes áriaesteket, operakivonatokat és kamaraprodukciókat.
A három elemből álló sorozat első pillére a címadó Maszkabál, ahol az Opera egy-egy Kossuth-díjas vagy kamaraénekese ad exkluzív áriaestet. A szombaton és vasárnap 20 órától látható program első fellépője szeptember 20-án este Sümegi Eszter szoprán lesz. A művészek által összeállított, csaknem 60 perces műsorban a főszereplőhöz minden alkalommal további két énekes is csatlakozik. Egyikük kamaraénekes – az első estén László Boldizsár tenor – másikuk tehetséges pályakezdő, akinek kilétére– maszkabál lévén – az előadáson derül fény. Az Opera korrepetitorai – az első esten Szennai Kálmán – által zongorán kísért közvetítések műsorvezetője Ókovács Szilveszter főigazgató.
OperaSzerda! címmel az Opera öt héten át minden
szerdán 20 órától bemutatja egy, a leállás ideje alatt elmaradt
operaprodukciójának keresztmetszetét. Zongorán ugyancsak az intézmény
korrepetitorai kísérnek, a mű legfontosabb részleteit pedig a produkciók
főszereplői éneklik; az Opera így kíván fellépési lehetőséget biztosítani a munkájuktól
egyik napról a másikra eleső énekeseinek. A színpadi előadás fotóival színezett
egyórás esteken Mona Dániel zenetörténész átvezetései kötik össze az
elhangzó részleteket. A sorozat szeptember 23-án Puccini Edgar című operájával
veszi kezdetét, Hector Lopez Mendoza (Edgar), Balga Gabriella
(Tigrana), Fodor Beatrix (Fidelia), Haja Zsolt (Frank) és Kovács
István (Gualtiero) előadásában. A keresztmetszetet Harangi Mária
állítja színpadra, zongorán kísér Szennai Kálmán.
Az Opera többi művészeti tára a Tercett-Trió-Trois című, péntek esténként 20 órától jelentkező kamaraprodukciókban képviselteti magát, ahol énekkari művészek zongorával kísért előadásai (művészeti vezető: Csiki Gábor karigazgató), zenekari művészek kamarakoncertjei (művészeti vezető: Kocsár Balázs főzeneigazgató), illetve balettművészek szólói és pas de deux-i (művészeti vezető: Solymosi Tamás balettigazgató) kapják a főszerepet. Az ugyancsak öthetesre tervezett sorozat házigazdája az Opera Café műsorvezetőjeként is ismert Gyüdi Melitta lesz.
A heti négy közvetítéshez az első héten egy ötödik is csatlakozik: az eredeti műsornak megfelelően az Opera szeptember 22-én, 20 órától ugyancsak élőben sugározza François-Adrien Boieldieu Benyovszky Móric, avagy a kamcsatkai száműzöttek című operájának keresztmetszetét, amiben Boncsér Gergely (Benyovszky), Kriszta Kinga (Afanázia) és Megyesi Schwartz Lúcia (Stefanov) lép a közönség elé, közreműködik Mona Dániel zenetörténész, zongorán kísér Bartal László.
Nyitókép: Sümegi Eszter, fotó: Berecz Valter