- Az utóbbi évadok alapján azt lehet mondani, hogy a kortárs német dráma otthonra talált Kecskeméten. Hozzád is közel állnak ezek a szövegek?
- Igen, nagyon is. Izgalmasak a témák, színészileg és szellemileg folyamatos kihívást jelentenek. Nem szájbarágósak, nincs egyértelmű recept a megfejtésükre. Közös munkával kell megkeresnünk a kulcsot hozzájuk.
- A Lángarc főszereplője, Karl egy piromán kiskamasz. Ki ez a fiú? Rendezői instrukcióból alakult ilyenné vagy a te saját elképzelésedből?
- Minden munkát magamból, legbelülről indítok, de nyilván a rendezővel, Hollós Gáborral folytatott közös munka eredménye az, hogy ilyen lett. Karl egy kiskamasz, akire oda kellett volna figyelni, és nem kiszolgáltatni a nővére frusztráltságának. Ha a szülei intenzívebben kommunikálnak vele, fel sem merül a tragédia lehetősége. Ő nem egy, a születésétől fogva lelkileg deformált alkat. Tizenévesen mindenki fokozottan érdeklődik a tűz és a szexus iránt. És ez nem beteges. Az őt érő szűk-családi hatások, vagy épp az őt nem érő hatások, a meg nem értés az, ami Karlt arra a pontra juttatja, hogy gyújtogatni kezd.
- Ezek szerint nem is hibáztatható azért, amit elkövetett?
- Szerintem nem. Ugyanakkor az előadás maga nem ítélkezik. A folyamat érdekelt bennünket, nem a végállapot. Meg akartuk mutatni, mik azok a dolgok, amik motiválhatják és idejuttatják Karlt. Mindezt úgy, hogy messziről elkerültük a kiskamaszos sztereotípiákat. Az írott szöveg stílusa és a történet alapján kiderül, hogy váltókorban van a két gyerek. Eszköztelenek vagyunk. És már csak azért sem lehet a kamaszklisékhez nyúlni, mert a 26 éves Sorbán Csaba kapta a szerepet. Ráadásul gyűlölök és tagadok bármilyen előre legyártott színpadi "játék-formulát".
- Az előadás jó részét maszkban játszod. Anélkül nem is lehetne a hasadt személyiséget érzékeltetni?
- Természetesen lehet, és ez meg is történik előadásról előadásra. A próbafolyamat elején jóval hosszabb ideig volt rajtam, aztán redukáltuk a használatát. Vannak azonban helyzetek, amikor szükségszerűen rámutat arra, hogy milyen mederben halad tovább az előadás egésze. Nem is beszélve a maszk mint tárgy kultúrtörténeti hozadékairól.
- Obligát a kérdés az igazgatóváltás után: merre tovább?
- Obligát a válasz is: nem tudom. Ez egyelőre még egy sok ismeretlenes egyenlet.
