Legutóbbi premierjéről, a Zsámbéki Gábor rendezte Goldoni-darabban, A karnevál utolsó éjszakájában játszott francia hímzőnőről Tarján Tamás színikritikus így írt kritikai rovatunkban: "A régészeti lelet Madame Gatteau a hamarosan nyolcvanadik születésnapját ünneplő Máthé Erzsi önironikus, elragadó jutalomjátéka. Szakács Györgyi nagy piros virágokkal ékített élénkzöld ruhát adott rá, s az (eddig) három férjet elfogyasztó, a tükör előtt rúzsával szívesen illegő hímzőasszony maga a színpompa. Máthé nem él vissza nagyrészt francia nyelvű beszédének mulatságosságával, részleges érthetetlenségével - de él vele, szavak elmosásával, észrevétlen váltásokkal, metanyelvi aláfestéssel bátran gazdálkodva."
Rendkívül sokoldalú művész, zengő, tiszta hangjával gyönyörűen beszéli a magyar nyelvet. Alkati adottságai miatt - királynői tartás, zengő, mély orgánum - pályája kezdetétől fogva sok klasszikus hősnő, és kemény, nagyszájú, olykor brutális nőalak szerepének megformálását bízták rá. Fenséges volt mint Klütaimnésztra (Aiszkhülosz: Oreszteia), Margit királynő (Shakespeare: III. Richárd), Xiména (Corneille: Cid), Martirió (Lorca: Bernarda Alba háza), Gertrudis (Katona: Bánk bán), Rhédey Eszter (Móricz: Úri muri), Goneril (Shakespeare: Lear király).
Humora kitűnően érvényesült számos vígjátékban: Kamilla (Szigligeti: Liliomfi), Kukuskina (Osztrovszkij: Jövedelmező állás). Televíziós kívánságműsorokban ma is rendszeresen kérik a nézők egyik emlékezetes sikerét, a Balázs Péterrel közös, fergeteges humorú kabaréjelenetet, amelyben egy írástudatlan, idős parasztasszonyt alakít. Tábori Nórával együtt évekig ők voltak a Szeszélyes évszakok Juliska-Mariska párosa.
Máthé Erzsi több filmben és tévéjátékban szerepelt: Külvárosi legenda (1957), Égrenyíló ablak (1959), A hamis Izabella (1968), Nem élhetek muzsikaszó nélkül (1979), A szeleburdi család (1987). Ő játszotta Marjáknét, a házvezetőnőt a Fekete város című Mikszáth-regény nagy sikerű, Zsurzs Éva rendezte televíziós változatában.
A színházról mondta korábban, hogy mindig csak és kizárólag a színészetnek élt, együtt akart élni a szerepekkel, a külvilág nem létezett a számára. A színpad az igazi szerelme, nélküle elárvultnak érzi magát, haza is mindig csak vendégségbe járt.
Csaknem hatvan éve szolgálja Tháliát, és mindent megkapott, amit ezen a pályán kapni lehet. Kétszeres Jászai Mari-díjas (1956, 1971), érdemes művész (1976), kiváló művész (1981), Kossuth-díjas (1985), a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja (1998), 2000 óta a Nemzet Színésze. 2004-ben a legjobb női mellékszereplőnek járó Vastaps díjjal tüntették ki, az idei, 38. Magyar Filmszemlén életműdíjat kapott. A Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével 1997-ben tüntették ki.
