Mátrai Erik korábbi alkotásai között szerepel a 2016-ban az acb Galériában megvalósult AcbSpace és a 2018-as Color reflex wall. A fényhatások egyikét, a színtükröződés jelenségét felhasználó munkák – a galéria egész terét betöltő installáció mellett – táblaképek formájában is megjelennek a kiállítótérben.

Color reflex wall

A tér és az idő dimenziójában kibontakozó helyspecifikus installáció címében a horror vacui képzőművészeti fogalmát felhasználva az optikai jelenségek színtani vonatkozásait, az anyag és az anyagtalan közötti átjárást, illetve az érzékelés tapasztalatait helyezi a középpontba.

A művész a fény téralakító tulajdonságait kutatja a fehér felületeken megjelenő színtükröződések által. Az így létrejött új térben a galéria fehér oszlopai a falon látható színreflexképek rácsait idézik meg, felbontva a táblaképeken látható előtér-háttér helyzetének sorrendiségét, beleértve a néző pozícióját, aki része lesz a művész által a falra applikált színek és a galériába érkező természetes fény komplex egymásra hatásának.

Fotó: Csákvári Zsigmond

A tárlat az ArtKert összművészeti fesztivál ideje alatt is látogatható augusztus 27. és 29. között, ahol koncertek, képzőművészeti foglalkozások, művészeti séták, táncos performanszok, filmklub és sok-sok zene várja a látogatókat. Mátrai Erik tárlatán maga a művész kalauzol végig minket 2021. augusztus 28-án.

A kiállítás kurátora Roskó Mária.

Forrás és fotók: MANK. A nyitóképet Csákvári Zsigmond készítette.