Mátyás megkoronázása után megváltoztatta a királyság központi adminisztrációját. A királyi tanácsban helyet kaptak a legnagyobb zászlósurak, a kincstárnok, aki az állami pénzügyek felelőse (a későbbi "pénzügyminiszter"), a tárnokmester, aki a királyi udvarhoz fellebbezett városi ügyekben a legfőbb ítélő (a későbbi "igazságügy-miniszter"), a territoriális zászlósurak, az erdélyi vajda, a székely ispán, a budai várnagy, több főispán, a bánok, a királyi udvarhoz kapcsolódó bárók, a főudvarmester, a főajtónálló és a főasztalnok. Ezek a királyi tanácsban egyszerűen hivatalnok referensként szerepeltek. Referálták a tanácsban az ügykörükbe, illetve territoriális rendelkezési körükbe eső ügyeket. 1464-ben egyesítette Mátyás a főkancellári (aki tanácstag volt) és a titkos kancellári (aki a király személyes tisztviselője volt) méltóságokat. A kancellária kibővült, vezetője, a kancellár a király kegyence lesz. Általában közrendű vagy külföldi, ismeretlen származású férfiak voltak ők, akiket maga a király emelt fel, vagy ha akart, megfosztott tisztétől. A kancelláriában mind nagyobb számban foglaltak helyet humanista, elsősorban Itáliában egyetemet végzett fiatalok. A kancellária készítette elő a királyi tanács számára tárgyalandó ügyeket. Ennek következtében az egyes ottani bárók tulajdonképpen a királyi tanács referenseivé váltak. A hivatalban a központi adminisztráció kulcsszerepbe került.
