Mazsihisz-programok etnozenei felvonulással

Egyéb


magyarorszagizsidohitkozsegekszovetsege_mazsihisz_sajtaj_vadasvera_zoltaigusztav_paszternaktamas_d_sos20100617003.jpg
Vadas Vera, Zoltai Gusztáv és Paszternák Tamás

(MTI) - A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) intézményei másodszor vesznek részt a Múzeumok éjszakáján, amelynek programjai a zsidó vallási előírásoknak megfelelően "a szombat kimenetele után", este 10 órakor kezdődnek.

   
Az éjszaka a szombatbúcsúztatóval indul a Dohány utcai zsinagóga előtti színpadon Fröhlich Róbert főrabbi vezetésével, majd világzenei koncerteket és etnozenei felvonulást rendeznek a környéken. Itt a klezmer mellett lesz afrikai dobolás, flamenco, örmény, roma, arab, balkáni és kínai muzsika is. A Magyar Zsidó Múzeumban az éjszaka folyamán kézműves foglalkozásokat, maceszkóstolást és játékos kvízeket rendeznek, valamint ingyenes tárlatvezetéseket tartanak. Verő Tamás rabbi a zsidó ünnepekről tart előadást.
   
A Múzeumok éjszakáján bemutatják a budapesti zsidó negyedről készült makettet, s egy képzeletbeli séta során felidézik a zsinagógák, a zsidó intézmények és a lakók történetét.
   
A Magyar Zsidó Levéltár igazgatója, Toronyi Zsuzsa elmondta, hogy digitalizálási projektjüknek köszönhetően tíz másik európai zsidó levéltárral közös tematikus keresőrendszert építenek ki. Ebben a fővárosi zsidó emberek múltjára vonatkozó dokumentumokat, többek között a pesti 1826-os, héber nyelvű lakónyilvántartást is meg lehet tekinteni, ami a családfakutatásokhoz szolgál segítségül - fűzte hozzá, kiemelve, hogy tervezik családtörténeti kutatóközpont létrehozását is.
 
Az árvízkárosultaknak gyűjtést szerveznek a Múzeumok éjszakáján a Dohány utcai zsinagóga előtt, s rendhagyó sétákat is tartanak a zsidónegyedben.
   
 Zoltai Gusztáv

Zoltai Gusztáv beszámolt a Zsidó negyed kapuja elnevezésű fejlesztési projektről is, amelynek keretében komplex látogatói központtá szervezték a Dohány utcai zsinagóga és a Magyar Zsidó Múzeum együttesét. A Közép-magyarországi Regionális Operatív Program keretében elnyert 40 millió forintos támogatásból alakították ki a Dohány utcai zsinagóga árkádsora alatt található Jewinform turisztikai információs irodát, új panorámaliftet építettek, valamint akadálymentesítették az épületet. Június végétől pedig már egységes információs táblák és hét nyelvű audio guide-ok állnak majd a látogatók rendelkezésére a Magyar Zsidó Múzeum állandó kiállításán.

   
Újabb fejlesztési projektet is indít a Budapesti Zsidó Hitközség, amelynek keretében - a Közép-magyarországi Regionális Operatív Program pályázatán elnyert 300 millió forint támogatással - 2011 tavaszára felújítják a Wesselényi utca 7. szám alatt található műemlék épületüket, amelynek Goldmark Termében többfunkciós kulturális teret alakítanak ki.